>Már csak egy hét van hátra
a Digitális Közösség Program pályázati időszakából: február 27-éig nyújthatják be igényüket a Miskolci járás településein élők a térítésmentes laptopra. A Programiroda a nagy érdeklődés miatt négy településre újra kitelepül az utolsó pályázati héten.
A Digitális Közösség Program második szakaszában a Miskolci járás 38 településének lakosai kapnak lehetőséget arra, hogy térítésmentesen jussanak laptopokhoz és kapjanak oktatást. A pályázatok benyújtására február 27-éig van lehetőség, ezt személyesen a Programirodában vagy postai úton, illetve online formában tehetik meg.
Az érdeklődők az elmúlt hetekben egy minden települést érintő roadshow keretében szerezhettek személyesen is információkat. Ez annyira népszerű volt, hogy a tervekkel ellentétben (http://minap.hu/news.php?extend.79642.2) nem fejeződik be a kitelepülés most pénteken, hanem folytatódik a jövő héten is.
A Programiroda úgy döntött, hogy február 24-én, hétfőn Szirmabesenyőn és Felsőzsolcán, 25-én, kedden pedig Ónodon és Nyékládházán újra várják azokat, akiknek bővebb információra, segítségre van szükségük. Ezekre a településekre – csakúgy, mint a miskolci Programirodába –, a többi érintett település lakosait is várják.
A miskolci és a járási pályázatok elbírálása, és az eredményhirdetés márciusban várható. minap.hu