– Mi az, hogy biznisz? Mert üzlet itt
nincs: nyomokban sem lelhető fel. Egyelőre havi ajándékozási szerződésem van a klubbal.(…)Az üzleti alapú működéshez nagyon magas belépési küszöböt kell átlépni. Az látszik: a bevételi struktúra, amely a televíziós jogdíjakon, a közönség elköltött pénzén, valamint a szponzori juttatásokon nyugszik, nem tart el egy középmezőnybe tartozó csapatot. További hat-tízmillió eurós ráfordításra van szükség ahhoz, hogy úgy tekinthessünk a futballra, mint bizniszre, mert ekkora befektetéssel már jó eséllyel el lehet jutni az Európa Liga főtáblájára. Ez az álmunk, s abban reménykedem, hogy jó szakmai stábbal ezt az összeget akár két-hárommillió euróra is mérsékelni lehet (…) igyekszünk fontolva haladni. A klubvezetés limitált eszközökből gazdálkodik. A legfontosabb most az, hogy éljünk az olyan vissza talán soha nem térő lehetőségekkel, mint a TAO-program és az egyéb támogatási formák. Ezek segítségével maradandót alkothatunk, mert annak tartom az utánpótlásbázis kialakítását vagy az új stadion fölépítését. Persze egy év alatt nem lehet behozni harminc esztendő lemaradását, de három évet lehet haladni – mondta az üzletember aNépszabadságnak adott interjújában.
A tulajdonos arról is beszélt, hogy megbánta-e, hogy belevágott a DVTK irányításába, illetve ez a pillanat akkor jött-e el, amikor L. Ákos csapatkapitány belekeveredett a bundabotrányba.
– Érdekes módon nem. A neuralgikus pont az együttes szereplése és a környezet alakulása. Ha mindkét tekintetben negatív hatások érnek, s a munka kilátástalannak tűnik, akkor válságos időszakot élek. Ilyen két alkalommal volt az utóbbi három évben: mindkétszer tavaly.
Leisztinger kifejtette azt is, hogy a szurkolók mekkora szerepet játszottak abban, hogy a piros-fehéreket választotta.
– Amikor a kiválasztással foglalkoztam, ez a téma nem volt a fejemben. Aki távolról jön, az nem érzi ennek a jelentőségét, de amikor belép, azonnal megérti, mit jelentenek a szurkolók – tette hozzá a napilapnak.