Vona: aki ma Magyarországon változást akar, az jobbikos

 A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjei esküt tesznek a Szent Korona másolata előtt a párt országos kampánynyitó rendezvényén a miskolci városi sportcsarnokban 2014. február 15-én.  Aki ma Magyarországon változást akar, az jobbikos – mondta a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje pártja országos kampánynyitó rendezvényén szombaton Miskolcon. Vona Gábor arról is beszélt, hogy amennyiben a Jobbik kormányra kerül, “négy éven belül biztosan rendet teremt”, és bejelentette, a párt a hónap végén tüntetéshullámot indít a devizahitelesek megsegítéséért.

 

 

A kampánynyitó mintegy négyezer résztvevője előtt Vona Gábor úgy fogalmazott: megélhetés, rend és elszámoltatás, ezt a három pontot veszi alapul a programjuk, amelyet, ha nyernek, meg is valósítanak.

Vona Gábor elmondta, amennyiben a Jobbik kormányra kerül, “négy éven belül biztosan rendet teremt”, nem hagyják magukra sem a fiatalokat, sem a gyerekeket, sem a nőket, sem az időseket.

A “magyar-cigány együttélésről” azt mondta: tisztességes és tisztességtelen emberekre osztják a társadalmat, és ha a tisztességtelenek között a cigányok száma magasabb, akkor az nem a Jobbik hibája. A tisztességes cigányokat segítik, a tisztességteleneket azonban nem – jelentette ki.

Közölte, hogy február végén “tüntetéshullámot” indít el a Jobbik a devizahitelesek megsegítéséért, mert a jelenlegi kormány érdemben alig tett értük valamit.

Az elmúlt évekre visszatekintve kiemelte, sokan azt várták, hogy a Jobbik tiszavirág-életű kezdeményezés lesz, de a kétharmados kormánnyal szemben a többi ellenzéki párttól eltérően egységesen harcolták végig a négy évet.

Hangoztatta: huszonnégy év telt el a rendszerváltás óta, de már “a huszonnegyedik órában vagyunk”. A magyarság érdekeit véleménye szerint senki és semmi nem képviselte. Abban az országban, ahonnan félmillióan elmennek, ott nagy a baj – utalt a Fidesz vezette kormány politikájára.

Úgy fogalmazott, “vándoroljon ki a Fidesz, és utaljanak ők haza”.

A Magyar Gárdáról azt mondta, amennyiben a Jobbik megnyeri a választást, akkor “veletek, bajtársaink, a Hősök terén találkozunk”.

Szólt arról is, hogy a rendteremtéshez szorosan hozzátartozik az elszámoltatás is, valójában Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes “nem más, mint egy balek”, és akik ítéletet mondanak felette, azok is. Rajta kívül több “Simon Gábor” ül még a Parlamentben – tette hozzá.

Ezt a kijelentését megszavaztatta a jelenlévőkkel, akik üdvrivalgással nyújtották fel kezüket.

A pártelnök kitért arra, hogy kormányra kerülésük esetén a mentelmi jogot eltörlik, és feloldják az ügynöklisták titkosítását is.

Hangsúlyozta: hisznek a győzelemben, mert – mint mondta – a fiatalok körében a Jobbik a legnépszerűbb, több településen már győztek az időközi önkormányzati választáson.

Vannak külföldi szövetségeseik, Lengyelországban, Törökországban, Oroszországban, és az “elszakított országrészekben” is – hangoztatta, hozzátéve, a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit tettekkel segítik. “Szerbia és Ukrajna uniós csatlakozása előtt keresztbe fekszünk, amennyiben nem garantálják az ott élő magyarok jogait” – jelentette ki.

Vona Gábor azt mondta, hogy a Jobbiknak van a legjobb programja, és minden megtesznek, hogy ezt győzelemre vigyék, nincs szégyellnivalójuk, “nem mi tettük tönkre az országot”. Ahhoz, hogy a Jobbik megnyerje a választást, “eggyel többen kell lenni, mint a többiek, mindenkihez el kell jutni, de persze győzködni kell mindenkit, hogy őrá is szükség van – tette hozzá a pártelnök.

Vona Gábor beszéde előtt a Jobbik több tisztségviselője is felszólalt. Murányi Levente, a párt országgyűlési képviselője hangsúlyozta, céljuk az is, hogy “ne kelljen szocialistákat, liberálisokat látni a haza házában”. A hazáért, a nemzetért való munkát a Jobbik lételemének nevezte.

Sneider Tamás, a párt alelnöke arról szólt, hogy a kormány az egykulcsos adóval nemcsak társadalmilag, de területileg is kettévágta az országot. Véleménye szerint a Budapesten és környékén, illetve a Dunántúlon élők járnak jól, az átlagos keresetű magyar embereknek azonban nem hogy növekedett, inkább csökkent a jövedelme.

Dúró Dóra, a párt legfiatalabb országgyűlési képviselője azt mondta, kormányra kerülésük esetén 5 százalékra mérsékelnék az alapvető gyermekellátási cikkek áfáját, a két- vagy több gyermekes szülők pedig jelentős adókedvezményt vehetnének igénybe. Célunk az – mondta -, hogy “visszafoglaljuk közös hazánkat”, a fiatalok ne más országokban keressék a boldogulásukat.

Farkas Gergely, a párt ifjúsági tagozatának elnöke szerint a Jobbik győzelme “Magyarország diadala lesz”. Jakab Péter, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke felszólalásában azt emelte ki, hogy a Jobbik “háromszor veri vissza” a Fideszen és az MSZP-n a munkanélküliséget, “a növekvő cigánytelepeket” és a magyarság “rabszolgaként dolgoztatását” a kormány stratégiai partnereinél.

Volner János alelnök szerint ha kormányzati pozícióba kerülnek, nem “50 kilós rettegő rendőrök” állnak majd szembe a bűnözőkkel, hanem “a csendőrök és a Magyar Gárda”. Megemlítette azt is, hogy mivel “tömegessé vált a nemi erőszak”, elkövetői és a pedofilok ellen bevezetnék a kémiai kasztrálást