Voks2014. Szentgyörgy út egyik oldalán a Jehovisták, velük szemben a másik oldalon a DK és az MSZP

Beindult a kampány az Avason,

 azaz, „melyik párt tudja a legnagyobbat füllenteni a hatalomért”, című verseny. A Szentgyörgy út egyik oldalán a Jehovisták, velük szemben a másik oldalon a DK és az MSZP próbálta az embereket meggyőzni arról, hogy a jövőben majd mi lesz jó nekünk. Az eddig bedobott szórólapok, újságok elolvasása után, a megkérdezett választópolgárok döntő többsége, inkább messzire kerülné a szavazófülkét. Bár még csak a kampány elején vagyunk és fordulhat a kocka és nem az acsarkodásról, a hatalom megszerzéséről, füllentésekről, hanem a választópolgárok mindennapi problémáinak a megoldásáról fog majd szólni.

 

 

Kanyog Miklós