De úgy, hogy kiesett a

 hallókészüléke. A nő 53 évvel fiatalabb, brazil és szappanopera-színésznő.

 

Tárgyalótermen kívüli vallomástételre gyűltek össze a 30 éves brazil Adriana Ferreyr nagymenő ügyvédei Soros Györggyel és ügyvédeivel, mivel a színésznő 2011-ben 50 millió dollárra perelte be a milliárdost, amiért az állítólag fizikailag bántalmazta, illetve az ígérete ellenére nem ajándékozott neki egy 1,8 millió dollár értékű New York-i lakást. P

Már két órája rendben folyt a vallomástétel, amikor váratlanul megérkezett Ferreyr egy videóssal, és közölte, hogy rögzíteni fogja Soros vallomását. Amikor közölték vele, hogy ez nem lehetséges, rátámadt a saját ügyvédeire, majd kirohant a teremből.

Az első konfrontáció ezután történt a vécére távozó Sorossal, akinek azt kiabálta a folyosón, hogy „Te szardarab!”, majd megint az egyik ügyvédjével kezdett ordibálni. 

A felek folytatták volna Soros vallomásának fölvételét, de a nő ekkor a mobiljával próbált felvételeket csinálni, majd hangosan gyalázni kezdte a saját jogi képviselőit. Egykor ebédszünetet hirdettek, Ferreyr ekkor váratlanul nekiugrott a 83 éves Sorosnak, és akkora erővel vágta fejbe, hogy a milliárdosnak kiesett a hallókészüléke. Amikor a nó visszahúzta a kezét, hogy bemázoljon egy még nagyobbat, az egyik ügyvédje, Martin Singer hátulról elkapta a karját. Amikor elengedte, a nő úgy megpofozta, hogy leesett a szemüvege. Ezután újraa le kellett fogni a színésznőt, aki szét akarta taposni a levert szemüveget. Az ekkor kialakult dulakodásban a sznésznő egy Soros-ügyvédet is arcon csapott.

George Soros Got Beat Up By His Ex-Girlfriend During a Deposition

Eighty-three-year-old billionaire George Soros had to literally hide behind his lawyers after his soap opera actress ex-girlfriend started hitting… Tovább…

(via Gawker) cink.hu