Felvásárolják a miskolci garázscégként

 még a kilencvenes évek végén elindult, mára több milliárd forintos árbevételű IND Groupot. A magyar céget egy globális pénzügyi technológiai óriás, a Misys szerzi meg. A vételár ismeretlen, azonban figyelembe véve a cég sikerességét és a szakmai felvásárlást, a vételár valószínűleg busás, nagyon könnyen meghaladhatja a 10 milliárd forintot, de az is elképzelhető, hogy a vége 20 milliárd forint felett lesz. A tranzakció vételárát azért is nehéz meghatározni, mivel jellegénél fogva valószínűleg magas a cég jövőbeli teljesítményéből fakadó kifizetés aránya. Az IND merész ötletekkel és bátor lépésekkel tarkított életpályája azonban nem ér véget ezzel, a társaság a Misys Digital Channels divíziójaként magyar menedzsmenttel és tudásbázissal működik tovább. A felvásárlás egyik mintapéldája annak, hogy a pénzügyi informatikai vállalatokért 

 

Hétfőn a magyar hátterű és alapítású IND Group bejelentette, hogy a cég értékesítése révén a core-banki rendszereket gyártó globális vállalat, a Misys „Digital Channels” divíziójává válik. Az IND egyik alapítója és ügyvezető igazgatója, az E&Y által 2013-ban az év üzletemberének választott Vinnai Balázs (címlapképünkön) fogja vezetni az újonnan létrehozott divíziót, az IND Group a menedzsmentjével és csapatával együtt kerül át a tech-óriáshoz.

A magyar hátterű, mára holding formában működő IND Group kis garázscégként indult még 1997-ben, betéti társaságként alapították meg, a céginfo.hu adatai szerint mindössze 15 ezer forintos jegyzett tőkével. A kis cég kezdetben webdizájnnal, weblapok fejlesztésével foglalkozott. Első sikeres banki termékeiket, banki szerver szoftvereket egy német IT-cég, a Brokat beszállítójaként értékesítették. A német kapcsolatot Pecsenye Roland, a cég társalapítója szerezte, amelyen keresztül az IND egyre inkább ismertté vált a pénzintézetek körében.  Cikk itt.