Sikeresen tesztelte az MVK Zrt.

 az utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszer próbaverzióját. A próbaüzem során beüzemelték és tesztelték a forgalmi tervező- és irányítási (FORTE) rendszert, valamint az új diszpécseri rendszert (VEKTOR). Felszerelték és tesztelték két Neoplan típusú autóbuszon a fedélzeti számítógépet is, amely méter és másodperc pontosan meghatározza a jármű helyzetét, vezérli a fedélzeti utastájékoztató rendszert, folyamatosan adatokat küld a jármű állapotáról a központi rendszer felé, illetve információval fogja ellátni a megállóhelyi utastájékoztató rendszereket.
Számos kiegészítővel együtt megérkeztek a központi infrastruktúrát képező munkaállomások is, így a projekt újabb szakaszába léphet.
Miskolc új, korszerű utastájékoztatási- és forgalomirányítási rendszeréről részletesen
Az MVK Zrt. új utastájékoztatási- és forgalomirányítási rendszerének megvalósítása egy különálló szerverfarm telepítésével és új közlekedési adatbázis felépítésével, illetve új szoftverek telepítésével vette kezdetét.
Ezt követően az autóbuszok fedélzeti vezérlő egységei is beszerelésre kerülnek, a központi telephelyen teljes WI-FI lefedettség épül ki, megteremtve a járművek és a szerverek közötti gyors adatkapcsolatot is. A járművek a telephelyen kívül 3G adatkapcsolattal kommunikálnak majd a szerverközponttal és a diszpécserekkel.
Ezen fejlesztések megalapozzák a valós idejű utastájékoztatást azokon a LED-es kijelzőkön, amelyek Miskolcon több mint 100 helyszínen kerülnek ki a megállókba, lefedve ezzel a város teljes villamos vonalát, számos autóbusz megállóhelyet és az autóbusz végállomásokat is.