Választási malacságok: LÓVERSENY

Különös álmom volt az éjjel. Lóversenyen voltam. Soha nem jártam életemben az ügetőn, talán azért álmodtam ekkora marhaságot.

 

A zsokék önkijelölés útján válhattak zsokévá. Ehhez megfelelő számú támogatót kellett szerezniük, akik megválasztották Őket. Mivel a befutót és a befutók sorrendjét is a közönség szavazata döntötte el. A választók töltötték be a ló szerepét. Az a zsoké lett a győztes, aki a legtöbb szavazatot kapta! Magyarul, aki a legtöbb embert tette lóvá! Sok múlott azon is, ki milyen lovat választott. Megtörtént az is, hogy valaki menet közben másik lóra ült és úgy győzött! Az elhagyott ló, azóta is prüszköl, rúgja a port. Az sem elégíti ki, hogy az átülő lova is nagyot bukott a következő versenyen, és a vörös ló győzött. Ez felbőszíti, mint a bikát a vörös posztó.

A régi ló kettévált, mint Münchausen báró lova a kapuban, és mindketten arról ábrándoznak, hogy lesz új bárójuk, aki ágyúgolyón süvít be a következő versenyen. Van, aki a Nemzeti Eszmére próbál felülni, de az úgy le van gyengülve, mint Rosinante. Lovasának SZU-ette kopjáját apróra töri a Vörös Szélmalom sajtoló lapátkereke! Van, aki angyalszárnyú Pegazusra kíván felülni, de elfogytak az igazhitűek, akik hinnék még a felebaráti szeretetet, mert nékik mindig a rosszabbik fele jutott!

A verseny végén a közönség csalódottan távozott, mert a hitét is elvesztette, és nem nyert semmit. Míg a „zsokék” egymás között jót nyerítenek, a „közönség” ostobaságán!

Eddig írtam meg annak idején, majd Szabó Dezsőt olvasva rájöttem, hogy nincs új a Nap alatt, mikor erre a gyöngyszemre ráleltem.

Minden téren igyekeznek az informáló, ügyeket elosztó, híreket adó helyeket elfoglalni, hogy nemes összjátékban minden intézmény erejével szolgálhassák érdekeiket.

Az egyikük egységpárti (ma balfácánok!) gerelyt dob, másikuk, egyesült kereszténypárti kelevézt ráz, harmadikuk radikális (LMP) buzogányt bozontosít, negyedikük (JOBBIKOS) kisgazda tőrt villogtatt stb. A parlamenti kirakatban szörnyű bűzcsatákat vívnak egymás ellen a nép bébi elkápráztatására. De az éjszaka hűvös eltűrésében egymás mellett ülve együtt agyalják ki: milyen új nesze semmi fogd meg jól -lal, fizessék ki újból és újból a néppalit. Ezért mondom: Ma minden politikai párt: egyetlenegy párt. Ezért mondom: a magyar megújhodás nem a parlamentből fog kiindulni. Közben azért egymás ellen is, ez az alakulat is, az, az alakulat is: titkos árkokat ásogat a hatalom megszerzésére, az áhított diktátorság elnyerésére. göre gábor élete tapasztalatából!