… sok helyütt hiányos tájékoztatót és

 szerződéstervezetet küldött a miskolci társasházak, lakásszövetkezetek vezetőinek a szemétszállítási közfeladat ellátására létrehozott új önkormányzati cég, a MiReHuKöz” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Bartha György szocialista önkormányzati képviselő.

 

 

 

„A szerződéstervezet nem rögzíti például a szemétszállítási napokat, nem derül ki belőle, hogy marad-e az eddig megszokott évi kétszeri, díjmentes lomtalanítás, s nincs benne az sem, hogy folytatódik-e a szelektív hulladékgyűjtés ott, ahol ezt korábban az AVE beindította. Az elmúlt egy hónapban több helyről is jelezték, elégedetlenek a szolgáltatás színvonalával. A szolgáltatónak ugyanis a szemétszállításkor a helyszínen elszórt szemetet össze kellene takarítania, a kukákat, konténereket a helyükre kellene raknia. Ez sok esetben nem így történik, még akkor sem, ha erre a helyszínen, szóban, külön kérik is a szolgáltatót a megrendelők” – fogalmazott.