A Misys 120 országban jelenlévő,

 közel 2000 ügyféllel rendelkező szoftvercég úgy döntött, hogy megveszi a digitális banki termékeket fejlesztő IND Groupot. A magyar hátterű, termékeivel sorozatosan innovációs díjakat elnyerő IND Group részvények 100 százalékának felvásárlásáról 2014. február 10-én írták alá a szerződést. A két vállalat között 2013 tavaszától már partneri kapcsolat van.Az 1997-ben alapított, a 2013-as esztendőt 5 milliárd forintot meghaladó árbevétellel záró IND Group.

 

A digitális bankolás piaca napjainkban fénykorát éli. Több mint félmilliárd ember már jelenleg is használ mobil eszközöket pénzügyei intézésére, és ez a szám a következő négy évben meg fog duplázódni. Az IND Grouppal kötött megállapodás erősíti digitális bankolási szolgáltatásainkat, mivel világszínvonalú és ügyfélközpontú megoldásokat hoz a Misys szolgáltatási körébe. Az akvizíció révén erősíteni tudjuk globális piacvezető pozíciónkat.

– nyilatkozta Nadeem Syed, a Misys ügyvezető igazgatója.

„A víziónk mindig is az volt, hogy segítsünk az embereknek jobban megérteni és menedzselni mindennapi pénzügyeiket. A fogyasztók kényelmet, egyszerűséget keresnek, ugyanakkor óvatosak, amikor a pénzükről döntenek. Nekünk az a dolgunk, hogy a bankokat olyan eszközökkel vértezzük fel, melyek segítségével bárki számára élmény lesz pénzügyeik intézése” – nyilatkozta Vinnai Balázs, az IND Group ügyvezetője, aki a jövőben a Digital Channels üzletágat vezeti majd a Misyson belül.  index.hu