Egy egykori hajléktalan

férfit mutatott be az RTL Klub Fókusz című műsora, aki 600 millió forintot nyert a lottón és egyenesbe jött az élete.

 

„Istenem, én nem kértem ennyi pénzt. Kértem egy kicsit, de ennyit nem” – erre gondolt először a lottó nyerőszámait megpillantva az a hajléktalan férfi, akinek a történetét az RTL Klub Fókusz című magazinja mutatta be kedden este.

Az interjút névvel-arccal vállaló Andraschek László tavaly szeptemberben épp Pestre indult az alkoholbetegeknek tartott tréningre, amikor beugrott a lottózóba, megnézni a nyerőszámokat, ott derült ki, hogy 600 millió forintot nyert a skandináv lottón.

A riportból kiderült, hogy László szeptember óta egy-egy házat vett maguknak feleségével illetve mindhárom gyermeküknek. Autót is vettek, a pénz nagy része azonban még így is megvan, ebből egy alapítványt szeretne létrehozni alkoholbetegeknek, mivel ő is alkoholfüggő volt.

A lottónyertes azt is elmondta a tévének, hogy két dologra vágyik még igazán: hogy meglátogathassa a testvérét Kanadában, és hogy elmehessen egy hajóútra feleségével, mert még sosem utazott óceánjárón. Luxusra azonban, azt mondja, nem vágyik.