Különös kegyetlenséggel

elkövetett emberöléssel vádolnak egy alsózsolcai fiatalt. A 15 éves fiú leütötte, majd megrugdosta a menekülő öregembert, aki a helyszínen meghalt. A gyerek végül két csomag cigit zsákmányolt.

 

 A fiatal, akit egy férfi meggyilkolásával vádolnak, még 2013 februárjában szökött meg az alsózsolcai gyermekotthonból – olvasható az MTI-n. Onnan a Gagybátorban élő rokonaihoz menekült, ahol megpróbált munkát keresni. Egy idős helybéli férfi megszánta, és pénzért alkalmi munkákat adott neki. A fiú azonban egyik nap azért ment el munkaadója házához, hogy pénzt szerezzen tőle, az ajtóban azonban szembe találkozott a tulajjal, akinek rögtön nekiesett: először ököllel leütötte.

A férfi még el tudott menekülni, a tini azonban utána ment, és ott folytatta, ahol abbahagyta: tovább ütötte, majd a földre kerülő férfit fél órán keresztül ott rúgta, ahol csak érte. A házigazda azonnal, a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A fiú eközben körbenézett a lakásban, értéktárgyak után kutatott, és néhány holmit össze is készített magán egy kis szatyorba. Végül ezeket otthagyta, és két doboz cigarettával távozott. A rendőrök elfogták a fiút, aki beismerte a gyilkosságot, azóta előzetes letartóztatásában vár a sorsára.

– A főügyészség fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A fiúra – bűnössége megállapítása esetén – legfeljebb 10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, mivel a cselekmény elkövetésekor a 16. életévét nem töltötte be – idézi az MTI.