Herman Ottó élete mindenki számára

példamutató, hiszen nem csak a magyar természeti értékek megőrzésén munkálkodott, de a kultúra számos területén tevékenykedett: írt, rajzolt, festett és mindezt sosem múló szenvedéllyel és lelkesedéssel tette” – hangoztatta Biczó Imre László, a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) főigazgatója az emlékév programjait bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.

 

Az emlékév programjai között szerepelnek vándorkiállítások, tematikus bemutatók, vándor tanösvények, koncertek, koszorúzások és emléktábla avatások is az ország számos pontján, valamint a határon túl is.
Vida Antal, a NeKI Természetvédelmi Osztályának vezetője, az eseménysorozat főszervezője hangsúlyozta: az emlékév célja, hogy méltón bemutassa az életművet.
A rendezvénysorozat keretében ünnepi kiadásban újranyomtatják Varga Domokos Herman Ottó életéről szóló könyvét és a Nyitott szemmel Herman Ottó útjain című felfedező füzetet is. Mindkét kiadványt el kívánják juttatni Magyarország összes általános és középiskolájának, valamint a határon túli magyar iskoláknak is.
A diákok a kiadványok mellett a Herman Ottó vándortanösvény című, interaktív oktatási anyaggal is megismerkedhetnek, amely jól követhető formában mesél a gyerekeknek a természet szeretetéről és védelmének fontosságáról. A Magyar Természettudományi Múzeum a Tudós természetábrázolók Herman Ottótól a digitális leképezésig című vándorkiállítással állít emléket az intézmény egykori munkatársának, aki a múzeum első tudományos folyóiratát is elindította.
Mindemellett a tudós munkásságával több nagy magyarországi fesztiválon is találkozhatnak az érdeklődők, amelyeken a szabadkézi ábrázolásait bemutató óriásnyomatok mellett ősi halfogó eszközökkel is meg lehet majd ismerkedni.
A hazai nemzeti parkok vezetett túrákkal, madármegfigyelésekkel, kézműves foglalkozásokkal, madárgyűrűzési bemutatóval csatlakoznak a programokhoz, valamint számtalan kulturális intézmény és civil szervezet rendez vetélkedőket, megemlékezéseket és tudományos előadásokat az emlékév tiszteletére.
A NeKI az év során helyreállíttatja és megkoszorúzza a tudós Magyarországon található szobrait, domborműveit és emléktábláit, valamint a Miskolc-felsőhámori sírját is.
Az emlékév programjai december 27-én, Herman Ottó halálának 100. évfordulóján, a sírjánál tartott közös megemlékezéssel zárulnak. A breznóbányai születésű Herman Ottó mintegy 1140 tételből álló bibliográfiájában elsősorban zoológiai, néprajzi, régészeti, nyelvészeti témájú tudományos munkák szerepelnek. Ezek közül kiemelkedik A madarak hasznáról és káráról című, ízes stílusban írt szövege, valamint a magyar halászatról szóló, saját ábrákkal illusztrált könyve.
Megírta egyebek mellett a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát, rendszerezte Magyarország teljes pókfaunáját.
Vitatott elméletét, miszerint a Kárpát-medencében is létezett őskori kultúra, a későbbi kutatások igazolták. Felvidéki német származása ellenére gyermekkorától a magyar nemzethez tartozónak vallotta magát, nevét magyarosította, haláláig a nemzet érdekében aktív előadó és közszereplő volt.