Schiffer András véleménye szerint itt lenne az ideje

 annak, hogy az adóhatóság haladéktalanul kezdjen vagyonosodási vizsgálatot az elmúlt tíz év politikai elitjével szemben – az LMP frakcióvezetője erről keddi, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.

 

A politikus arra reagált, hogy a Magyar Nemzet keddi cikke szerint Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. A lap keddi számában forrásmegjelölés nélkül az áll, hogy a szocialista politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 162 954 dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot.
Az LMP társelnöke azt mondta, joggal háborítja fel az embereket és „csak a vak nem látja”, hogy mind a jobb-, mind az „álbaloldal” politikusai „úgy tömik degeszre a zsebüket”, hogy azt nem lehet alátámasztani a hivatalosan bevallott jövedelmükkel.
Egy másik téma kapcsán arra is kitért, hogy kedden Vágó Gábor képviselőtársával egy törvényjavaslatot nyújtanak be, amelyik alapján a közvetett vagy közvetlen állami és önkormányzati tulajdonú cégek nem léphetnének üzleti kapcsolatba az átláthatatlan tulajdonosi struktúrájú vállalkozásokkal. A javaslat az átlátható tulajdonosi struktúra esetén is tiltaná a kapcsolatot, ha ezeknek a társaságoknak olyan országokban van bejegyzett érdekeltségük, ahol felmerül az offshore lehetősége. A törvényjavaslat ennek érdekében fel is sorol 15 országot illetve függő területet – közölte.
Schiffer András a jogszabály benyújtása kapcsán arra az ügyre hivatkozott, amelyről az Index és az atlatszo.hu is írt. Az Index arról cikkezett, hogy a távhő cégek támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Ezt követően az atlatszo.hu írt arról, hogy a fehérvári labdarúgócsapat tulajdonosa, Garancsi István, és az exwallisos Nagy György is szerepelnek a „feltehetően a magyar állam jóvoltából” is rendkívül nyereséges energiakereskedő céget tulajdonló offshore céghálóban.
Schiffer András bejelentette, hogy Vágó Gáborral együtt ismeretlen tettes ellen feljelentést is tesznek, mert véleményük szerint az ellenőrző hatóság esetében felmerült a hivatali visszaélés gyanúja.