A Miskolci Szimfonikus Zenekar törzsközönsége

 nagyon is tudja, miért nem Kovács László karnagy vezényelte a csütörtöki bérletes hangversenyt.

 

– Ez felháborító! – mondták többen is.

 Kovács Lászlónak, aki 30 éve volt a zenekar karnagya, művészeti vezetője, a szimfonikusok új igazgatója, Horváth Ádám január 23-án azonnali hatállyal felmondott. Pedig a karmester szerződése augusztus 16-áig tartott volna.

– Olvastam az interneten a történtekről, aztán az egyik országos napilapban is írtak róla – mondta egy hölgy. – Felháborítónak tartom a stílust, ahogy a karnagyot kiebrudalták, hiszen ő kiváló szakember, nem ezt érdemelte volna.

Egy idősebb úr, aki szintén nem árulta el a nevét, összevont szemöldökkel vélekedett.

– Méltatlan ez az eljárás, és elfogadhatatlan! Mást is mondnék szívesen, de csak annyit írjunk, hogy pont-pont-pont.

További részletek az eszak.hu-n és az Észak-Magyarországban