A Magyar Orvosi Kamara Országos

 Etikai Bizottsága is elmarasztalta Daher Pierre-t, a kazincbarcikai kórház vezetőjét, fideszes országgyűlési képviselőt, mert súlyos etikai vétséget követett el: orvosi titkot fecsegett ki.

 

 

Az igazgató vétett az etikai előírások ellen, amikor egy interjúban nyilvánosságra hozta azt az orvosi titoknak minősülő tényt, miszerint a kazincbarcikai kórház elleni tüntetések egyik fő szervezője korábban pszichiátriai kezelésben részesült. Ezt első fokon a MOK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei etikai bizottsága állapította meg. Határozatuk szerint – miként arról korábban beszámoltunk – az orvosi titkot az igazgató-képviselő szándékosan, és abból a célból fedte fel a nyilvánosság előtt, hogy ezzel a panaszost lejárassa, tevékenységének hitelességét megkérdőjelezze a lakosság előtt.

Súlyosbító körülményként értékelték, hogy Daher Pierre orvosigazgató, országgyűlési képviselő szakmai rangja, közéleti szereplése miatt jól ismert, és magatartásából emiatt a közvélemény az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetéseket. A megrovás mellé közel 300 ezer forint büntetéssel is sújtották az intézményvezetőt.

Az első fokú határozatot néhány nappal ezelőtt a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága is jóváhagyta, így az immár jogerőre emelkedett. nol.hu