Tisztelt Szerkesztőség!Miskolcon 2014.

 február 7-én több óvoda, általános- és középiskola bevonásával farsangi menetet szervez Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. A farsangi menetre, amelynek útvonalát a rendőrség biztosítja, az intézmények meghívást kaptak. A részvétel ugyan nem kötelező, de az intézményvezetők, az ott dolgozók elmondása szerint, kötelezőként kezelik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy például a Belvárosi Óvodában az alábbi szöveggel invitálják a gyermekeket és a szülőket a „politikai” farsangra.
Belvárosi Óvoda honlapja:

Kedves Szülõk!

 

 

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy óvodánk részt vesz  városrészünk

 

FARSANGI MULATSÁGÁN,

melyet Csöbör Katalin országgyûlési képviselõ szervez a körzetében lévõ iskolák és óvodák gyermekei részére.

 

A program idõpontja: 2014. február 7. (péntek) 15-17.h-ig.

 

Az óvónõk által vezetett farsangi menet 14.45-kor indul az óvodából, s rendõrség által lezárt útvonalon éri el a Mese cukrászda elõtti teret.

A programon azok a gyerekek vehetnek részt, akiket szüleik el tudnak kísérni. Így látjuk biztosítva a megfelelõ felügyeletet a nagy létszámú rendezvényen.

 

A fejdíszeket, amiben felvonulunk, itt az óvodában készítjük el a gyerekekkel együtt.

 

A programról a szervezõk gondoskodnak.

Kérjük, hogy jelezzék a csoportos óvónõknek, hogy tudják e gyermeküket kísérni és a programon részt venni.

 

Minden Kedves Szülõt szeretettel várunk!

 

Molnár Zsoltné

óvodavezetõ

2014. január 20.)

A rendezvénnyel több probléma is van:

– Az intézmények többsége, így pl. az említett Belvárosi Óvoda is, NEM Csöbör Katalin egyéni választókerületében található(noha erre a felhívás kifejezetten hivatkozik!!!), hanem azon a területen fekszik, ahol az új választási rend szerinti kerületben a képviselő asszony indulni fog. (A rendezvény helyszínére ugyanez vonatkozik) 

– Az intézmények, ahogy az óvoda is, szülői kísérethez kötik a gyerekek részvételét, a gyermekek biztonságára hivatkozva, holott egyetlen más esetben sem (Mikulás-vonat, tanulmányi kirándulások) teszik kötelezővé az 1 gyerek, 1 szülő elvet)

– A rendezvény óvoda-iskola időben történik, 15-17 óráig tart. Az óvodáknak 16:30-ig nyitva kell tartaniuk. Így természetesen az óvónők nagy része is kötelezően megjelenik majd a felvonuláson.

– A 2014-es országgyűlési választási kampány a választás napját megelőző 60. napon kezdődik, azaz ez a rendezvény már beleesik a választási kampányba.

– A köznevelési törvény szerint a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.
Szülőként leggyomorforgatóbbnak azt tartjuk, hogy az óvoda csoportfoglalkozások keretén belül, közösen készíti fel a gyerekeket erre az eseményre, azaz, ha egy szülő nem szeretne részt venni egy nyilvánvalóan párt- vagy kampánycélú rendezvényen, akkor a gyermeknek okoz csalódást, hiszen az erre készült egész héten a társaival együtt. Ha viszont a szülő azt akarja, hogy a gyereke részt vehessen társaival ezen a rendezvényen, nincs más választása, mint hogy maga is asszisztál a képviselő asszony rendezvényéhez. Egyszóval a gyerekünknél fogva húznak minket a képviselő asszony mögé díszletnek.
Választópolgárként viszont azt gondoljuk, hogy a rendezvény a választás tisztaságát is sérti, hiszen kampányidőszakban egy politikus által szervezett rendezvényen, munkaidőben, pedagógusok, nevelők, önkormányzati vagy kormányzati alkalmazottak kötelesek részt venni, hiába tesz úgy a képviselő asszony, mintha ő csak gondos képviselőként kedveskedne a körzetébe tartozó gyermekeknek és szülőknek, hiszen, mint azt fent leírtuk, ez jelenleg nem az ő körzete, ő csak ebbenszeretne indulni. Épp ezért azt gondoljuk, hogy a helyben illetékes választási bizottsághoz is fordulunk problémánkkal. Előre is köszönjük, hogy foglalkoznak ennek az ügynek a mélyebb kivizsgálásával – nem is elsősorban azért, hogy Miskolcon változzon a helyzet, hanem hogy felhívjuk a figyelmet a jelenségre, hogy ne válhasson országos gyakorlattá.A levelet használhatják, ha még adatokra van szükségük, igyekszünk segíteni.
Óvodai és iskolai szülőkmiskolc_csobor_ovoda.jpg