Míg az MSZP és a Fidesz-KDNP támogatottsága

 kismértékben emelkedett januárban, addig az Együtt-PM és a DK népszerűsége lényegében változatlan; az ellenzéki összefogást alkotó pártok közül négy együttes támogatottsága a pártválasztók körében 35 százalékos – derült ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet közvélemény-kutatási eredményeiből.

 

 

A januári kutatási eredményeket összefoglaló, az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint az adatokat január 15. és 22. között vették fel, nem sokkal az öt baloldali ellenzéki párt közös listaállításának 14-ei bejelentése után. Az adatok tükrében az Összefogást alkotó pártok közül az MSZP valamelyest erősödött, míg a másik két parlamenti párt, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció népszerűsége nem változott.

Az MSZP támogatottsága a teljes népességen belül januárban 11 százalékról 14 százalékra, a pártválasztók körében pedig 19 százalékról 23 százalékra emelkedett. Az Együtt-PM népszerűsége a teljes népességre vetítve az előző és a jelenlegi hónapban egyaránt négy százalék, a pártválasztók körében decemberben hét százalék, januárban pedig hat százalék volt. A DK a teljes népességen belül a decemberi négy százalék után három százalékot, a pártválasztók között pedig hét százalék után hat százalékot kapna.

A januári adatok szerint a Fidesz-KDNP a teljes népesség körében a decemberi 28 százalék után 29 százalékon áll, a pártválasztók körében pedig a kormánypártok előző havi 47 százalékos támogatottsága januárban 49 százalékos. Az ellenzéki összefogáshoz tartozó MSZP, Együtt-PM és DK együttes támogatottsága a pártválasztók körében januárban 35 százalék (a Magyar Liberális Párt is beletartozik az Összefogásba, ám ezt a pártot az adatközlők nem említették).