A szerdai sajtótájékoztatón

Solymosi Árpád zenetanár, aki tavaly szeptemberben éppen Kovács László várható leváltása, illetve Horváth Ádám vezetési stílusa miatt távozott a szimfonikusok művészeti titkári posztjáról, kijelentette: a fideszes városvezetés annak ellenére dobta oda koncként a Miskolci Szimfonikus Zenekart és a Miskolci Kulturális Központot Horváth Ádámnak, hogy az illetőrőlmár a Magyar Állami Operaháznál is nyilvánvalóvá vált a vezetői alkalmatlansága. Amióta a miskolci szimfonikusokat igazgatja, drasztikusan csökkent a nézőszám, volt olyan eset, hogy az egyik koncertjükön összesen 32-en lézengtek. Szavai szerint a zenekar tagjait is egymás ellen uszította, „besúgói hálózatot hozott létre”. Ilyesmire még a pártállami időben sem volt példa.

 

 

 

Kovács László rapid menesztésének volt azért előzménye: Horváth Ádám január 17-én rendkívüli társulati ülést hívott össze, ahol nyílt szavazással (!) kellett a zenészeknek dönteniük arról , akarják-e, hogy Hamar Zsolt legyen Kovács László utódja. Persze, hogy akarták. A társulati ülésre – bár nem hívták meg – Kovács László is elment, hiszen ő is a társulat tagja. Ott szóváltásba keveredett az igazgatóval, kifogásolva a vezetési stílusát. Valószínűleg ezt bosszulhatta meg az igazgató a január 27-i azonnali felmondással.

Solymosi Árpád megítélése szerint Horváth nem csupán saját ötlettől vezérelve távolította el Kovács Lászlót, a – mint fogalmazott – „gerinctelen lépésről” a város vezetésének is tudnia kellett.

Fedor Vilmos hangsúlyozta: a Fidesz-rezsim elmúlt négy éve, a városvezetés elmúlt három és fél éve arról szól, hogy bármikor bárkit ki lehet rúgni, bármikor, bárkitől el lehet venni a tulajdonát, bármikor bárkit lehet gyalázni, rágalmazni. Ma a félelem uralkodik a városban. Ha valaki nem figyel oda, s véletlenül rosszat szól, vagy rossz emberrel áll szóba, utána attól retteg, hogy csak nehogy ott legyen az a bizonyos boríték az ő asztalán is. Így van ez a kulturális élet területén is, abban a városban, amely pár évvel ezelőtt kis híján Európa Kulturális Fővárosává vált, de a Kultúra Magyar Városa címet azért mindenképpen kiérdemelte. Mindez ezért, mert létezik egy párt, amely kisajátít értékeket, amely azzal akarja fenntartani a hatalmát, hogy megosztja az ország és Miskolc lakosságát.

Kovács László kirúgásával kapcsolatban hangoztatta: megdöbbentő, hogy a 30 éve a zenekart szolgáló, Liszt Ferenc-díjas érdemes művészt, akit a város Pro Urbe és Miskolci Múzsa Díjjal is elismert, néhány hónappal azután menesztették ilyen undorító módon, hogy megkapta a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetések egyikét, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Fedor szerint az is felháborító, hogy Kiss Gábor kultúráért felelős alpolgármester hallgat az ügyben, ahogyan tette ezt a Herman Ottó síremlékével kapcsolatos országos hírű botrány idején is. „Bújjon elő a laptopjai mögül, s beszéljen arról, mi zajlik a város kulturális életében!” – szólította fel az alpolgármestert. eszakonline.hu