„Szánalmas az MSZP üres

vádaskodása, amivel a miskolciak életét megkönnyítő, a régió versenyképességét növelő Digitális Közösség Programot próbálja támadni. Ma újra bebizonyította az ellenzéki párt, hogy a miskolciak helyett csak a saját érdekeit tartja szem előtt.” A FIDESZ-KDNP válasza az MSZP 2014.01.28-án tartott sajtótájékoztatójára. 

 

Tízezer miskolci polgár pályázott a projekt első szakaszában a térítésmentesen biztosított laptopokra és oktatásra. A Digitális Közösség Programmal az országban elsőként és egyedülálló módon a térségben élőknek van lehetőségük arra, hogy felzárkózzanak a digitális írástudás világába, így könnyítve meg a munkavállalást vagy éppen a munkahelyek megtartását.
Úgy látszik, az MSZP maga sem érti, hogy mi a problémája a programmal, csak egy cél vezérli: támadni minden áron. E párt tudatosan elhallgatja azokat a tényeket, amelyeknek a birtokában van, hiszen az Országgyűléshez benyújtott kérdéseikre minden esetben részletes, tételes kimutatásokat tartalmazó kimerítő választ kaptak. Most pedig hazugságokkal félrevezetik a miskolci polgárokat. Míg korábban, értelmetlen módon történő laptop osztásról beszélt az MSZP, addig mára bebizonyosodott, hogy a pontos és körültekintően meghatározott pályázati feltételeknek köszönhetően mindazok élhetnek a program adta lehetőséggel, akik felelősen és rendeltetésszerűen használják a rendelkezésükre bocsátható eszközöket. Miután a miskolciak megmutatták, hogy értik, és élnek is a digitális közösséghez tartozás előnyeivel, az MSZP újabb ürügyet keres a vádaskodásra. Most, korábbi alaptalan kijelentéseiket megfordítva támadnak.
Miskolc sikerének tekintjük, hogy akár tízezer helyi lakos vehet részt ingyenes informatikai képzésben és használhatja térítésmentesen a mai kor kihívásainak megfelelő eszközöket. A miskolci járás lakosai is lehetőséget kaptak a programban való részvételre, így a következő pályázati szakaszban további több ezer család férhet hozzá a program nyújtotta előnyökhöz.
Sajnáljuk, hogy az MSZP továbbra sincs tisztában a Digitális Közösség Program részleteivel, annak jelentőségével, különben nem beszélnének a miskolciak, a miskolci járásban élők ellen. A pályázati feltételek teljesen nyíltak voltak a kezdetektől fogva, és a program költségvetése is nyilvános, minden hivatalosan, közbeszerzésen keresztül zajlott. Érthetetlen és megalapozatlan továbbá a párt azon vádaskodása is, hogy hátrányba kerültek volna az álláskeresők és mozgássérültek. Tízezer miskolci állampolgár, köztük mozgássérültek, álláskeresők pályáztak a projekt első szakaszában a térítésmentesen biztosított laptopokra és oktatásra, amit az MSZP egyszerűen semmibe vesz, és azzal vádolja őket, hogy, nincs szükségük az eszközökre. A jelentkezők száma és összetétele azonban ezzel teljesen ellentétes képet mutat, a pályázóknak igenis szükségük van a támogatásra annak érdekében, hogy a digitális világ teljes jogú részesei lehessenek, amit teljes vállszélességgel támogatni kívánunk. A mozgássérültek számára pedig természetesen biztosítjuk az oktatáson való részvétel lehetőségét, ami soha nem is volt kérdéses.
A miskolciak és a járás sikere, hogy az összesen rendelkezésre álló 17 000 laptop könnyebbé teszi az itt élők helyzetét, növeli a munkához való hozzájutás esélyét és sikeresebbé teszi a térséget. Az MSZP kudarca, ha mindezt nem érti, és fontosabbnak tarja az üres, semmitmondó vádaskodást a miskolciak érdekeinél. Az ellenzéki párt politikai kampánya láthatóan nem az ésszerűségről, hanem az üres vagdalózásokról, az értelmetlen frázisokról szól, melybe azokat a miskolci állampolgárokat is be akarják vonni, akaratuk ellenére, akik egy jó ügy, egy hasznos projekt részvevői lehetnek.