Megkezdődött a létszámleépítés

 második üteme az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a menedzsment hétfőn és kedden átadta a nevesített listákat a központi üzemi tanácsnak – közölte a vállalatcsoport HR-igazgatója kedden az MTI-vel.

 

 

400-on belül maradnak

Mezőközy András elmondta, hogy a listán „száz körüli” munkavállaló található, de az első ütemben elbocsátott 158 dolgozóval együtt is „mindenképpen négyszázon belül marad” a leépítettek létszáma. Hozzátette: az elbocsátásban érintettek között van kölcsönzött munkaerő is, de főként az adminisztratív területről küldenek el dolgozókat.

Közölte: az ISD Dunaferr Zrt. mellett az ISD Kokszoló Kft.-nél 25 fős, míg az ISD Power Kft.-nél tízfős elbocsátás van folyamatban.

Az igazgató szólt arról is, hogy az első körös listán szereplők közül negyvenen a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványhoz kerültek át, húszan pedig korábban kölcsönzött munkaerővel betöltött álláshelyen dolgoznak. Olyanról is tudnak, aki másik munkáltatónál már talált állást – mondta.

Az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán a központi üzemi tanács elnöke megerősítette, hogy megkapták a listákat: hétfőn 85, kedden 16 név szerepelt ezeken, vagyis 101 dunaferres munkavállaló kapott értesítést.

Hogyan tovább?

Megjegyezte, hogy a munkáltató eredetileg 150 főt jelentett le a munkaügyi központ felé. A többi valószínűleg kölcsönzött munkaerő – fűzte hozzá.

Az érvényben lévő kollektív szerződés alapján az első ütemben érintettek legkorábban február 3-án kaphatják meg felmondásaikat, míg a mostani bejelentésben érintettek várhatóan március végén kapják meg felmondólevelüket.