Összehangolt közös akcióban fél tucat

olyan autós bukott le Miskolcon, aki más nevére kiállított mozgáskorlátozott parkolási engedéllyel éltek vissza, ellenük közokirat-hamisítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

 

Dobi Tamás közölte: a Miskolci Rendőrkapitányság és a miskolci Régió Park Kft. munkatársai közösen ellenőrizték, hogy a fizető övezetben mozgáskorlátozottaknak kiállított kártyával díjmentesen parkoló járművezetők valóban jogosultak-e a kedvezmény igénybevételére.
Az akció során a rendőrök hat embert állítottak elő, akik parkolójegyet nem vásároltak, a gépjármű szélvédőjére pedig más személy részére kiállított mozgáskorlátozott parkolási igazolványt helyeztek ki. Az igazolvány használatára jogosultak azonban sem a gépkocsi érkezésekor, sem távozáskor nem voltak jelen.
A szervezett ellenőrzések célja az ilyen típusú visszaélések visszaszorítása, ezzel is biztosítva a mozgásukban korlátozott emberek jogait. A jogosulatlan kártyahasználat minden esetben büntetőeljárással jár – tette hozzá a szóvivő, megjegyezve: hasonló, közös akcióra a közeljövőben is számíthatnak Miskolcon a gépjárművezetők.