Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette

, hogy létezik az a levél, amelyet a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége elnökének küldtek a Lehel utcai robbantással kapcsolatban.

„A rendőrség a levél létezésének tényét megerősíti, a levél tartalmával és a tett intézkedéseivel kapcsolatban azonban jelenleg tájékoztatással nem szolgál” – válaszolta az ORFK Kommunikációs Szolgálata hétfőn. A VÉSZ hétfőn eljuttatott közleményében az írta: „a VÉSZ elnöke 2014. január 22-én levelet kapott egy magát Őrseregnek nevező ismeretlen szervezettől, amely a levélben magára vállalta a Lehel úti bankrobbantást”.

 

Az ORFK korábbi közlése szerint január 13-án 4 óra 18 perc körül egy XIII. kerületi Lehel utcai pénzintézetnél robbantással elkövetett bűncselekmény történt. Az érintett épületben jelentős anyagi kár keletkezett, a detonáció során többek között két ATM is súlyosan megrongálódott. A robbantásban nem sérült meg senki.