A MSZP-nek rettenetesen fáj,

 hogy az elképesztő, csak történelmi mértékkel számba vehető károkat okozó, példátlan adósságot eredményező pénzügyi, gazdasági politikájuk nem maradt titokban a városlakók előtt. A lelepleződéssel kapcsolatos tehetetlen dühükről ma éppen Földesi Norbert MSZP frakcióvezető számolt be sajtótájékoztatóján, a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt” – írja reakciójában a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportja.

 

 

A Fidesz-KDNP szerint Földesi Norbert, társai nevében, leginkább azt fájlalta, hogy „a miskolciak óriásplakátok segítségével is tájékozódhattak arról, hogy a Kriza Ákos vezette miskolci önkormányzat megfeszített munkával, kormányzati közreműködéssel 2013-ra nemcsak a 36 milliárdos MSZP-s adóssághegyet tüntette el, hanem szűk három év alatt megteremtődtek a város gazdasági kibontakozásának az alapjai is” – emelték ki.

„A harminchat milliárd forint kevesebb, mint tízezredrészét (!) a jelenlegi városvezetés döntése értelmében arra fordították, hogy ezekről a tényekről, az MSZP 2002 és 2010 közötti miskolci vezetőinek szánalmas ,,gazdaságpolitikájáról” a városlakók is értesülhessenek.

Káli Sándor, Simon Gábor, Tompa Sándor és a többiek részéről sajnos a mai napig nem történt meg a bocsánatkérés. Ma még csak azt tudjuk, hogy a mostani eredmények láttán, nekik nemcsak a szőlő savanyú, de az igazság is nagyon fáj” – zárult a miskolci fidesz köleménye.