– Nem volt választásom, az életemet védtem

 – tette hozzá a bácsi, aki részletesen elmesélte, hogy mi történt. Mint mondta, amikor jött befelé az asszony, azzal rohant neki, hogy elvágja a nyakát. – Már nem tudtam mit csinálni. Ott volt a piszkavas,

 

 

azzal odaütöttem a kezére – idézte fel Ferenc.A nő azonban egy másik pengét rántott elő. Ezért sújtott le rá többször a piszkavassal. A nyugdíjas az RTL kérdésére nem tagadta, hogy ismerte támadóját, ugyanakkor szerinte szó sincs arról, hogy bizalmas viszony lett volna közöttük.Elmondása szerint a nő – aki a szomszéd betört kerítésén keresztül mászott be – decemberben ellopta a telefonját, majd januárban a pénztárcáját és a telefonját is elvitte.