Előzetes letartóztatásba helyezte

a bíróság azt a 12 éves fiút, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy múlt év nyarán 11 éves társával két hasonló korú gyereket is kirabolt Miskolcon.

 

 

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás gyanújával kezdett nyomozni tavaly július 28-án, mert este hat órakor a Szarkahegy utcán két – akkor még ismeretlen – fiatal fiú megállított és bántalmazással fenyegetett meg egy harmadikat, majd annak zsebéből elvették a készpénzét és mobiltelefonját. A következő bűncselekmény három nappal később, fényes nappal történt: 12 óra 30 perckor a Bertalan utcán egy 10 éves gyermeket állított meg a két rablópalánta, és erőszakkal elvették tőle a kerékpárját.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a 11 és 12 éves tetteseket, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrség az idősebb fiút csütörtökön bűnügyi őrizetbe vette, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására. A bíróság azt elrendelte, így a 12 éves rablópalánta a debreceni fiúnevelő intézetben várja az eljárás végét. Felmerülhetne a gyerekek szüleinek felelőssége is, de úgy tudjuk, ellenük azért nem indult eljárás, mert a bíróság korábban felfüggesztette szülői jogaikat, a fiúk állami gondozottként követték el a rablásokat.
Részletek a hétfői Észak-Magyarországban és az ESZAK.HU-n.