Dr. Mokrai versenyhátrányban

Dr. Mokrai Mihály, bukott

miskolci MSZP-s és bukott alpolgármester, aki saját családi háza építéséről sem mondott még sohasem igazat, ma sajtótájékoztatót tartott.

 

Dr. Mokrai, hűen önmagához, ezúttal már tájékoztatójának a címében sem volt képes az igazságnak megfelelően fogalmazni. A bukott MSZP-s alpolgármester ugyanis úgy tett, mint aki nem tudná, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatáról, mint alperesről állapította meg a Debreceni Ítélőtábla, hogy „személyiségi jogot sértett”. Tehát még egyszer: az ítélet rendelkező részében szó sincs Miskolc polgármesteréről.

 

 

 

A fentiekből is kiderül, hogy Dr. Mokrai az igazmondás tekintetében nem egyszerűen versenyhátrányban van, hanem igen komoly, a mindennapjait is meghatározó problémákkal küzd.
– A FIDESZ-KDNP miskolci képviselőcsoportja –