MKV közönségszolgálat – itt az ablak hol az ablak

 – a sorállás garantált

 

Január eleje. Nem elég, hogy már is meg kell venni az autópálya bérletet, még az MKV-nak is adózni kell.

Ami jó, a tavalyi Miskolc kártyával még most januárra megadták a kedvezményt. Semmi fennakadás nem volt.

Ami nem jó, hogy ilyenkor télidőben se lehet bent sorakozni a bérletért a közönség szolgálati irodában. A három vagy négy ablakból a csúcsidőben se nyitnak ki kettőnél többet. Noha a vak is látja, hogy van bent még munkaerő, hiszen amikor jön a cigiszünet, akkor csak ablakot váltanak. Na ez is úgy megy, hogy a kedves hölgy az ablak mögött beint, huss , eggyel arrébb tessék állni. Ilyenkor a sor mint a megvadult malacok a vályú előtt felbomlanak s vágtatnak a másikhoz.

Volt mindez szombaton, amikor a közönséges szolgálati iroda kongott az ürességtől.

Egyébként negyedórás türelmetlen sorakozás után megvettük a nyugdíjas és a a diák bérletet. Úgy, hogy most mondom el egy érdekes tavalyi esetemet. Egy kedves ellenőr, egy nappal a türelmi idő után rájött – lejárt a szelvényem. Nosza, irány egyenesen a közönségszolgálati irodába, ahol maga a pultnál ülő hölgy ajánlotta – vegyek egy tegnapi bélyegzésűt mert valaki kettőt vett , segítsek rajta. Kaptam az alkalmon – válaszom szívesen, megvettem, teljes áron – majd mutattam itt a büntetésem befizetném, de ha már ez a szelvény az enyém akkor a bünti megfelezhető.

Ekkor tört ki a cirkusz, a pánik.  Kíváncsi voltam, hogy ekkora malőrt, képesek e lekezelni. Sajnos erre nem képzettek. Még brahiból leveleztem az iroda vezetőjével, aki lágyan elküldött a melegebb éghajlatra. A harmadik levélváltás után bekeményített – érveiből kifogyott – annyit írt, hogy ezentúl Ő már nem válaszol. Na, ezt be is tartotta.

Mint miskolci és buszozó, villamosozó bennszülött, kérem, hogy amikor a bérlet árusítás zajlik – a hónap első hetében – minden ablaknál tessenek kiszolgálni minket. Tudom nagy kérés, de  hátha megszívlelik.

Ja és mikortól ülhetek az új Skoda villamosra vagy még mindig csak homokzsákokat visznek?

szantograf.hu