A labor egyébként messze nincs befejezve,

 a 24 tervezett mérőkör közül „legfeljebb” tíz mérőkör üzemképes, a többi különböző készültségi fokú. Negrutz elmondta még: az iskola egyszerűsített közbeszerzési eljárás alapján választotta ki a pályázat győztesét, a kiírás szerinti legalacsonyabb költség alapján. A pályázatokat mind a tíz esetben a helyi Litopan Kft. nyerte, de Negrutz elmondása szerint a pályázat előre eldöntött lehetett, ami abból is látszik, hogy minden alkalommal ugyanaz a három cég pályázott, anyagaikban azonban ugyanazokon a helyeken vannak elütések, helyesírási hibák – vagyis a három aspiráns összejátszhatott. A tenderbontásnál minden esetben csak a Litoplan Kft. vezetője, Tóth Zoltán volt jelen. A céggel kötött szerződések Negrutz szerint ellentmondásosak: két kivételtől eltekintve mindegyiket többször módosítottak, s a változtatások közös jellemzője, hogy a befejezési határidő jelentősen csúszik – az átadás határideje így két évvel is kitolódhat –, és csaknem 25 millió forinttal megnőtt a vállalási ár; van olyan mérőhely, ami így egymillió forinttal drágább lett.
Negrutz végezetül elmondta: Tóth Zoltán évek óta szocialista önkormányzati képviselő, több ciklusban ő volt a pénzügyi vagy gazdasági bizottság elnöke. A műveleti labor tervezője Kalácska János, Szitka Péter polgármester apósa, míg az intézmény vezetője Untener János volt, aki a barcikai szocialista frakciónak is tagja.
Kilenc éve történt…
Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere – akit a feljelentés alapján nyomozó megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán gyanúsítottként hallgattak ki a közelmúltban – a következőket mondta el az üggyel kapcsolatban: őt 2006-ban választották meg polgármesterré, vagyis 2002-ben nem ő volt a város vezetője. Ekkor még előző házasságában élt, nem hogy jelenlegi apósát, Kalácska Jánost, de mostani feleségét sem ismerte. Az Irinyi egyébként megyei fenntartású középiskola, így annak pénzügyi ellenőrzését is a megyei önkormányzatnak kell ellátnia, a városnak nincs erre rálátása, hogy az elmúlt 9 évben eddig nem tett semmit a megyei önkormányzat, erről nem Kazincbarcika vezetése tehet – ami egyébként éppúgy nem kapott tájékoztatást az Irinyivel, mint a most bezáratott Jókai gimnáziummal kapcsolatban. Végezetül elmondta: ebben az időben nem Untener János volt az Irinyi igazgatója. boon.hu