Válság segíti az internetes telefonálás terjedését

A VoIP (Voice over

 Internet Protocol) szolgáltatások, azaz a hagyományos hálózatok helyett az interneten keresztül menő hangszolgáltatások 2013-ban is folytatták menetelésüket, s egyre elterjedtebbé váltak a felhasználók körében – mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.

 

 

A VoIP számos előnnyel rendelkezik a telefonhálózatokkal szemben, de legnagyobb erőssége egyértelműen olcsósága, és persze az, hogy a mobilinternet szolgáltatásoknak köszönhetően olyan helyeken is elérhető, ahol nincs kiépítve a telefonos infrastruktúra.
Az idei adatok szerint világszerte már meghaladja a 155 milliót a VoIP előfizetők száma, csak az első negyedévben 3,6 millióval gyarapodott a számuk.
A piac nagyját hat ország adja, itt található a VoIP előfizetők mintegy négyötöde – ezek az Egyesült Államok, Japán, Franciaország, Dél-Korea, Németország és Kína. A kisebb országok VoIP-felhasználóinak száma egyre gyorsuló ütemben bővül.

Európában mindennaposnak számít

Az európai internetezők 34 százaléka már telefonálására is használja a világhálót, 28 százalékuk pedig ezt VoIP által teszi. Hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2013 harmadik negyedévében már a vezetékes hálózatokról indított hívások 40 százaléka, illetve a hívások időtartamának 30,6 százaléka VoIP-alapú volt. Magyarországon az összes háztartás 22 százaléka kezdeményez VoIP-hívásokat, ami mindössze egyetlen százalékkal alacsonyabb, mint az uniós tagállamok átlaga.
A VoIP a kontinensen Bulgáriában a legnépszerűbb, itt a netezők 57 százaléka használja, de alig marad le Ciprus (55%), Észtország (54%), valamint Litvánia és Lettország (51). A legkevésbé a portugálok (18%) és az olaszok élnek vele (26%), de a bővülés ezekben az országokban is általában a világátlag feletti. A kisebb európai országok közül Hollandiában van a legtöbb VoIP-használó, itt közel öt millióan telefonálnak a neten keresztül – tudósított az internetet.hu