Dévényi Tibor: Éppen kisgatyában álldogáltam a szobámban..

Dévényi Tibor 66 éves

 korában határozott úgy, hogy teljesen felszámolja múltját, és minden olyan tárgytól megválik, amely a tegnapokhoz köti. Nemcsak belvárosi lakását adta el, de a teljes berendezést is. Emlékek nélkül nyithatja meg tehát élete következő szakaszát.

 

 

„A válásom után a feleségem és a kisfiam, Máté elköltöztek, a nagyobbik fiammal, Danival maradtunk a családi fészekben. Csakhogy időközben Dani is felnőtt, huszonhat éves, a maga útját járja, így aztán egyedül maradtam abban a hodályban. Egy ideig rágtam magam, aztán jobbnak láttam, ha változtatok” – mondta a Storynak Tibi bácsi, aki nemrég egy hajóra költözött.

Dáványi Tibort olykor meglepetések is érik a vízen. „Éppen kisgatyában álldogáltam a szobámban az ablak előtt, és gyönyörködtem a kilátásban. Egyszer csak a hajónktól egy méterre lehorgonyzott egy másik hajó: elegáns hölgyek és urak vacsoráztak éppen. Ám ahogy észrevettek félmeztelenül, mindenki vadul fényképezni kezdett engem. Nagyon zavarba jöttem, azóta vigyázok, hogy ne történjen hasonló baleset…” – tette hozzá.