Máig is sajtóház néven híresült e

z a képen látható épület.Emlékezetem szerint 1967-ben vagy az ezt követő évben költözött oda az Észak-Magyarország megyei napilap. Majd a negyedik emeleten kapott helyet a Magyar Rádió Miskolci Studiója.. Végül 1969-ben az üresen álló harmadik szintet az akkor megalakuló Déli Hírlap lakta be.

 

Csak fejből – akkoriban Fodor László volt az Észak és Csala László a Déli főszerkesztője. A rádiót Gyárfás Imre bácsi vezette. Megjegyzem mindhárom úr kitűnő hozzáértő  szerkesztő. Sajnos Imre bácsi már nincs velünk. Az első Laci bácsi Pesten a második Szombathelyen él.

Az első emeleten volt a nyomda adminisztrációja az üzem meg a hátsó traktusban. A rendszerváltáskor a megyei tanács tulajdonában lévő épület komplexumot a nyomdával és a sajtóházzal együtt egy ismeretlen valaki megvette – egzisztencia hitelből. Így a lapok és a rádió hajléktalan bérlők lettek – s ahogyan a hitel részletei nőttek egyre magasabbak lettek a bérleti díjak.Talán 1997-ben elsőként a Déli Hírlap költözött ki -ment át az önkormányzat Széchenyi úti Hámor hoteljébe. Nem sokkal volt olcsóbb  ez se. Nem sokkal később az Észak is kiköltözött innen és csak a rádió maradt az utolsó napokig itt. Közben a hajdan szebb napokat látott neves épületnek sok sok tingli-tangli bérlője lett.

Kapásból – ami csak eszembe jut – a lift , a ház egyetlen felvonója sokszor elromlott, beragadt, mi meg békésen ücsörögtünk vagy dörömböltünk. Attól fűggően, hogy ki kivel szorult be a fülkébe. Volt egy csodálatos kis büfé a magasföldszinten a porta felett. Friss zsemle, és mindenféle finom felvágott – dohány volt de az alkohol hiányzott -ez lett az alkalmi klub ahol a szerkesztők kipletykálhatták egymást.

Akik itt dolgoztak – jómagam is úgy megyek el a ház előtt, hogy eszembe jutnak az ott töltött szép napok. Ez volt az első munkahelyem – pontosan a harmadik emelti 306-os szoba. Ezen osztoztunk Varga Rudi barátommal.

szantograf.hu