Fidesz és a KDNP közös, eredményes

 munkáját méltatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szombaton a kereszténydemokraták országos választmányának budapesti ülésén, ahol hitet tett a két párt szövetségének fenntartása mellett.

 

 

Orbán Viktor szerint az érdem és a teljesítmény szerint való előmenetel olyan keresztény érték, amelyhez ragaszkodni kell, mert teljesítmény nélkül csak a szocializmus volt működtethető.

A Fidesz és a KDNP közös, eredményes szövetségi munkáját értékelve Semjén Zsolt pártelnök az ülésén hangsúlyozta, hogy a KDNP olyan keresztény-szociális párt Magyarországon, amely a tőkével szemben a munka értékét ismeri el. Semjén Zsolt beszédében hangsúlyozta, hogy a keresztény, nemzeti, polgári értékek elmélyítéséhez szükség van a következő négy év kormányzati munkájára is.

A KDNP országos választmánya teljes felhatalmazást adott Semjén Zsolt pártelnöknek a Fidesszel való választási szövetségi megállapodás megkötésére.