Már megint nem az eredeti

időpontjában tartják meg a közgyűlést. De így volt ez szeptemberben és októberben is.

 

Azzal, hogy a miskolci városvezetés indoklás nélkül egy nappal előrébb hozta az eredetileg december 12-re meghirdetett közgyűlést, ráadásul mindezt december 9-én délután közlik az érintettekkel, ismét bebizonyította: a Fidesz még egy egyszerű közgyűlést is képtelen tisztességesen megszervezni. Ezek után az MSZP kíváncsian várja, a keddről szerdára virradó éjszaka vajon hány sürgősségi előterjesztéssel lepik még meg a képviselőket, hiszen a fideszes városvezetésnél az is divat, hogy ezeket a gyakran indokolatlanul sürgősséginek nevezett dokumentumokat az utolsó órákban küldik ki a testület tagjainak. A városházán anarchia és káosz uralkodik, az elfogadott munkatervre folyamatosan fittyet hánynak: a képviselők így képtelenek megtervezni munkájukat, hiszen gyakorlatilag azt sem tudják, mikor lesz közgyűlés, és mikor nem. Ennek véget kell vetni, a felelősöket meg kell keresni.

Minderről dr. Mokrai Mihály szocialista önkormányzati képviselő beszélt kedden Miskolcon.

Elmondta: a káosz nem új keletű, a városvezetés az elmúlt időszakban folyamatosan tologatta ide-oda a közgyűlések időpontjait. A munkaterv szerinti október 17-i közgyűlést például október 22-én, míg a szeptember 19-eit szeptember 26-án tartották meg. Augusztus 29-re és november 11-re rendkívüli közgyűlést hívtak össze.

Rendszeres az is, hogy a meghirdetett napirendek mellé rengeteg sürgősségi indítványt nyújtanak be, azokat gyakran a közgyűlés előtti utolsó órákban küldik ki a képviselőknek, akik így nemhogy véleményezni, de még átolvasni sem nagyon tudják a dokumentumokat. Tucatnyi olyan előterjesztésről derült ki a közgyűlésen, hogy hibás, volt olyan, amit emiatt többször is tárgyalni kellett. Az összeállított anyagok előkészítetlenek, olyasmire is volt példa, hogy más változatot kapott egy kormánypárti képviselő, s mást egy ellenzéki.

Dr. Mokrai Mihály felsorolta, hogy az elmúlt egy évben milyen arányban álltak egymással az eredetileg meghirdetett előterjesztések, illetve a sürgősségi indítványok.

2013. november 21-én 10 rendes és 7 sürgősségi előterjesztés.
2013. október 22-én 9 rendes és 6 sürgősségi előterjesztés.
2013. június 20-án 14 rendes és 27 sürgősségi előterjesztés.
2013. május 16-án 9 rendes és 13 sürgősségi előterjesztés.
2013. április 18-án 15 rendes és 11 sürgősségi előterjesztés.
2013. március 7-én 14 rendes és 10 sürgősségi előterjesztés.
2013. február 14-én 16 rendes és 15 sürgősségi előterjesztés.
2012. december 13-án 25 rendes és 31 sürgősségi előterjesztés.
2012. november 15-én 11 rendes és 15 sürgősségi előterjesztés.
A képviselő a fentiek alapján megkérdezte: mikor lesz ennek következménye? Ki nem végzi megfelelően a feladatát? Mikor tesznek már végre rendet a hivatalban?