Miskolc kilátással? Indul az Utánam, srácok! műhelysorozata

A műhely első állomása most

pénteken, azaz november 29-én délután 5-kor lesz a Papszer utca 2 alatt, vagyis, ahogy a hely neve is kereken megfogalmazza: az Avas kapujában. (Az Avas Kapuja Közösségi Házban.)

 

Péntek este várunk mindenkit, akiben van kíváncsiság az avasi pincesorok építészete, kultúrtörténete és történelme iránt, van néhány világos vagy legalábbis néha kivilágosodó elképzelése arról, mitől lehetne még jobb hely a Kisavas, Nagy-Avas és barátaik.

Ha felismertél egy problémát, és nem ragadsz le a panaszkodásnál, ha tevékenyen részt veszel vagy részt szeretnél venni a környék megújításában, gyere el!

Megrajzoljuk közösen az avasi pincesorok térképét, de most nem csak kedvenc borospincéinket, hanem kedvelt és nem kedvelt útvonalainkat is bejelölhetjük. Keressük a kellemes szegleteket és a nem szeretett területeket. Mindennek keressük az okát, de épp csak annyira, hogy előre tudjunk lépni a gondolkodásban és a cselekvésben.

Miskolc egyik kincses ládikája az Avas belváros felé néző oldala, de csak kevesek ismerik a szépségeit. Pedig bárki örömét lelheti benne, aki erre jár, már most is, még most is 🙂 Mi lenne, ha takarosabb, élőbb és vonzóbb volna?

Tervezzünk még egy közös túrát! Az csak jót tehet.

A Miskolc kilátással c. műhelysorozatunk célja, hogy az Utánam, srácok!-projektfókuszába kerülő városi terekkel, épületekkel kapcsolatos párbeszéd valódi, konstruktív közös tervezéssé alakuljon. Miután együtt jelen vagyunk ezeken a helyeken és közösen teszünk azért, hogy ez a jelenlét még teljesebb lehessen (egy-egy kulturális programmal, dialógust kezdeményező akcióval) leülünk egy kerekasztalhoz, és nyilvános műhelyeken beszélünk arról, mitől válhatnának ezek a terek még élőbbé vagy pusztán újra használhatóvá. Tesszük ezt a magunk civil módján: elindítva valamit, lépve egy kicsit, keresve egymás jó társaságát.

A találkozókat tematizáljuk, igyekszünk a lehető leghatékonyabb módon megosztani egymással tudásunkat, ötleteinket, problémafelvetéseinket. Ezúttal a Kisavas, Nagy-Avas világával dolgozunk: tudást és történeteket cserélünk, megrajzoljuk a közös kisavasi, Nagy-avasi térképünket, javító célú ötleteket gyűjtünk, és legalább egy ötletet el is indítunk a közös megvalósítás útján.