A Dél-Amerikából érkezett

vendéghallgatóknak a „Köszönöm!” és a „Jó reggelt!” mellett legalább egy kifejezéssel bővült a magyar tudásuk: „Jó Szerencsét!”.

 

A bányászok-kohászok jellegzetes köszönése több mint egy évszázada jelenti a közösség összetartozását. Több ezer főiskolás és egyetemista vallja magát mai is a selmeci- magyar bányászhagyományok őrzőjének. Látszólag bohém életük, szilárd alapokon nyugvó értékrenden és egyfajta sajátságos hierarchikus társadalmi struktúrán alapul. A főiskola az itt tanuló brazil hallgatóknak is elérhetővé tette a selmeci diákhagyományokhoz való csatlakozást! A hallgatók szeptembertől részt vettek bALEKokításokon és daltanokon, sőt már a bALEKkeresztelő Szakestélyen is átestek, így teljes jogú őrzői a hagyományoknak. dunaújvárosi hírlap