Rezesova  hálálkodni kezdett a bíróságnak, amitől aztán az egész eljárást katonás precízséggel levezénylő Fülöp Ágnes egy pillanatra zavarba is jött

Mamlecz László ügyész és

Novák Péter ügyvéd is pókerarccal fogadta az ítéletet, amit – elsőre legalábbis úgy tűnt – Rezesova is higgadtan, különösebb érzelem nélkül vett tudomásul. Azonban utána a több mint három órás indoklás alatt tartott mindkét szünetben beengedték hozzá édesanyját, a legvégén pedig, a házi őrizetének zöld utat adó határozat után spontán megszólalt, tolmácsa segítségével hálálkodni kezdett a bíróságnak. Amitől aztán az egész eljárást katonás precízséggel levezénylő Fülöp Ágnes egy pillanatra zavarba is jött, és kissé kényszeredetten sietett azzal lehűteni, hogy ez még nem jogerős ítélet. Ám Rezesova nem tágított, hanem válaszolt: ő bizony akkor is köszöni.

 

 Az ügy ugyanis másodfokon folytatódik, ahogy várható volt, a felek nem törődtek bele az ítéletbe: az ügyész kitart a közúti veszélyeztetés elsőfokon elkaszált vádja mellett, és súlyosabb büntetést is kért, míg Rezesova és ügyvédje a teljes felmentésért harcolna tovább. A balesetben meghalt két idősebb házaspár felnőtt gyerekei felháborodva, egyikük sírva fogadta a kiszabható büntetés középmértékénél is kevesebb, ráadásul börtön helyett a lazább fogház fokozaton letöltendő 6 éves szabadságvesztés kiszabását. Nemcsak azért dühösek, mert Rezesova feltételesen akár már 2 év 9 hónap múlva szabadulhat, hanem mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a bíróság szerint a Fiatot vezető édesapjuk is hibázhatott. Szerintük a mindig lassan és megfontoltan vezető karácsondi férfi biztosan nem térhetett be szabálytalanul a kis teljesítményű, 1.1-es Fiat Puntóval a belső sávban érkező Rezesova BMW X5-e elé. A bíróság viszont arra jutott, hogy ennek a lehetősége legalábbis nem kizárható.

A pénteki indoklás során többször elhangzott, hogy a részben kirendelt, részben pedig védelem által bevont igazságügyi szakértők sokszor nem voltak a helyzet magaslatán: megváltoztatták saját álláspontjukat, olyan tényezőkkel számoltak, ami félrevihette az eredményt, egyszer nem tudtak a bíró kérdéseire egyértelmű válaszokat adni, máskor viszont szakterületükön túlterjeszkedve vontak le következtetéseket. Pedig sok múlt volna rajtuk az események rekonstruálásában, hiszen az áldozatok közül már senki nem mondhatta el, mi történt, Rezesova egyetlen írásbeli vallomását, és annak utolsó pillanatban tett kiegészítését több ponton hiteltelennek találta a bíróság. hvg.hu