Erőteljes lángos-illat,

 rohanó, szórólapozó, mindenféle csecsebecséket áruló emberek elegye, megspékelve a távolban megbúvó buszvégállomás látványával. Megérkeztünk a miskolci Búza térre, melynek gócponti jellegét a vidékre és a különböző peremterületekre induló buszok mellett a város legnagyobb piaca adja meg.

Mondhatni jobb helyre nem is lehet vásárhelyet tenni egy városban, de a tyúk és a tojás esetét felidézve, az itt életre hívott vásárok által vált központtá a Búza tér és nem fordítva. Bár a piac és a térelnevezése is abból ered, hogy a XIX. században nagybani terményárusítást (és állatvásárokat) tartottak a város ezen részén, ma már – kis túlzással élve -az egyedüli dolog a búza, amit nem lehet itt beszerezni, vagy csak nem voltam eléggé körültekintő. Miskolc – a szó jó értelmében véve – legkommerszebb vásárterén ugyanis bőséges a választék. Bár nem kell isztambuli bazársorra aposztrofálni, az élmény így is különleges.

Miután a piac területe és a vásárcsarnok egy nagyobb korszerűsítésen esett át, így nekem is újra meg kell ismerkednem vele. Kívül a virágárusok, zöldségesek és a büfések nagy része, a vásárcsarnokban a hentesek, pékek, édességesek, állateledelesek, „százforintosok” rengetege bújik meg. Petra standjánál érnek igazán impulzusok. A 23 éves, mosolygós sajóládi lány épp egy öregúrral beszélgetett, aki a biciklijén trónoló palotapincsijének vásárolt csokit. Mikor arról érdeklődtem, hogy nem félti-e kutyusát attól, hogy egyszer csak megszökik, az úr megnyugtatott, mondván: az ő kutyája bizony olyan okos, hogy otthon pár szolid vakkantás kíséretében ő ébreszti fel a gazdit, ha bekapcsolva maradt a TV. Petra sok másról is beszámol. Tőle tudom meg, hogy a helyi focicsapat a piacon is népszerű, hiszen az itteni árusok rendszerint rázendítenek a Diósgyőr indulójára, melynek éneklésébe többször a vásárlók is bekapcsolódnak, teremtve a piacra egy kis meccshangulatot. Petra egyébként beugrós alkalmazottként dolgozik itt, amit nagyon élvez, hiszen szeret emberek között lenni. Tapasztalata szerint a hétfői napok a leggyengébbek, ami a forgalmat illeti. Miközben beszélgetünk, több vevő jön, van, akit a lány már régi ismerősként üdvözöl. Mint kiderül, Petra vegyesboltszerű standjához többen visszajárnak. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy én segítek bepakolni egy hölgynek a bevásárlótáskájába. Tény, hogy a piac szelleme engem is magával ragadott.

Észre sem vettem, és már 3 órája szippantom a piac jellegzetes illatát. Mivel nem akartam feltartani, ideje volt búcsút vennem Petrától, amit az ásványárusnál tettem meg, kb. harmadszor. Mariannt Petra mutatta be nekem. A hölgy gyógyhatású ásványait december óta árulja, de jóval régebb óta foglalkozik velük. Mariann jártas az ezotériában, így leginkább azt élvezi az árusításban, hogy megismerhet, és egyben kielemezhet embereket. Ezt élesben magamon is tesztelem: egy 5 perces ismeretség után megdöbbentő pontosságú jellemzést kaptam a személyiségemről. Mariann elmondja azt is, hogy leginkább a visszajelzések inspirálják, melyeket a laikusoktól kap, hiszen többen visszajöttek már hozzá megköszönni  gyógyulásukat. Két árus a piac két végéről, különböző attitűdök és kínált portékák, de a legfontosabb dologban Petra és Mariann is egyetértett. Az ide járó vásárlók azért preferálják a Búza téri piacot, mert itt őstermelőktől vehetik meg a garantáltan friss árucikket. Mindezt úgy, hogy árleolvasók és gyorskasszák helyett emberekkel, sorsokkal találkoznak, ahogy Petra fogalmazott:

A piac olyan, mint egy nagycsalád vagy falu

Egy összetartó közösség annak minden velejárójával. Ezek alapján nyer igazán értelmet a Búza téri vásárcsarnok mottója:

Ahol a miskolciak összefutnak.