Az X és az Y – Lendvai Ildikó lenne – pápa sose lesz – a DK már partiképes

Szinte hihetetlen,

 annyira képlékeny a jelenlegi baloldal, hogy mire ezeket a sorokat

 

 

közzéteszem már a fele sem lesz igaz, amit róluk írok.

 

 

Szárszón még együtt tekernek – B és M, az X ismeretlen. Készül a vérszerződés örökön örökké majd ma elhangzik – Lendvai Ildikó nem zárná ki a Demokratikus Koalíciót. Szőröstül Gyurcsányostul együtt része lehet a választási szövetségnek.

Még nincs egy hete, hogy Lendvai Ildikó a vének tanácsának tagja , s Mesterházi tanácsadó testületében szorgoskodik.

Három napja rákérdeztek a kollégáim – akar e közös miniszterelnök jelölt lenni?

Nem, pápa lennék… vágta rá a maga stílusában. Aki ismeri, már is sejtheti, Ő lenne a közös jelölt, akit minden oldalról benyelnének.

Ildikónak nincs sara. Bár a Fehér Házban bekötött szemmel sem tévedne el, hiszen Acél György mellett kivette a részét a kultúrpolitika irányításából , ott dolgozott a párt központjában. Az egy pártéban. Nem ölt, nem gyilkolt, nem seftelt, nem lopott, nem harácsolt, nem használt kék lámpát jogosulatlanul. Csalni se csalt, legfeljebb a korából tagadhatna le egy évtizedet. Nő és női jelölt még nem is volt. Beillik a képbe. Nem durci mint Szili Katalin és nem annyira szeszélyes mint általában a gyengébb nem. A Zuschlaggal való kapcsolata is tisztázott.

Viszont van egy videó – már elő is van készítve – Ildikó egy reggeli össztűzben mondja, szótagolva – Nem lesz gázáremelés, lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse… majd ugye csak feltornázták. Rajtam kívül ezt még sokan mások megjegyezték.

Tehát az XY Lendvai Ildikó lesz. Lehet, hogy hamar dugja ki a kis fejét ?

szantograf.hu