Méltóképpen készül Miskolc városa a Herman Ottó halálának századik évfordulójával kapcsolatos megemlékezésre. Erről Molnár Péter tájékoztatott hétfőn.
Mint a közgyűlés Köznevelési,
Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke, Molnár Péter úgy véli, a szakbizottságnak megkérdőjelezhetetlen és természetes a szerepe a jubileumi emlékév méltó eseménysorozatának az összeállításában, megszervezésében. Pártállásra való tekintet nélkül, várják azokat a tenni akaró szakembereket, miskolci polgárokat, akik részt kívánnak venni a programsorozat megvalósításában.
A jubileumi emlékév alkalmából egy Herman Ottó életéről szóló film is készült, melyet várhatóan 2014-ben mutatnak majd be, tette hozzá.
Arról is szót ejtett, hogy a hétfői napon levélben fordult Miskolc jegyzőjéhez, Csiszár Miklóshoz. Ebben arra kérte, hogy a szakbizottságot és személy szerint őt magát is folyamatosan tájékoztassa azokról a tárgyalásokról, amelyeket a polgármesteri hivatal városfejlesztési és üzemeltetési főosztálya folytat az illetékes hivatalokkal és Vásárhelyi István családjával, városunk két neves természettudósának síremlékéről.
Kiemelte, személy szerint is fontosnak tartja, hogy az emlékévre mindkét természettudós emlékhelye méltó állapotba kerüljön.
minap.hu