Hosszú egyeztetés után civilek

, egyházak egyetértésével került a közgyűlés elé 2009 novemberében a Miskolc védett sírjairól szóló rendelet. Az akkori közgyűlés tagjai egyhangúlag támogatták az előterjesztést. Az így megszületett rendelet melléklete tartalmazza valamennyi miskolci sírkert védett sírjainak jegyzékét. Szabályozza, hogy a sírhelyek bármiféle átalakítása, megváltoztatása csak Miskolc város közgyűlésének engedélyével lehetséges.

 

 

Most mégis olyan átalakítás történt, amelyre a város legmagasabb fóruma nem adott engedélyt, merthogy nem is tudott róla. Ráadásul Herman Ottó síremlékét Varga Miklós szobrász készítette, akinek egyébként több jelentős köztéri alkotása is megtalálható a városban. A síremlék szerepel a Miskolci Galéria közterületen álló művészeti alkotások jegyzékében, s mint ilyen, természetesen ez is védett.
Követeljük, hogy Csiszár Miklós, Miskolc jegyzője adjon magyarázatot arra, hogyan fordulhatott elő az, hogy egy jogszabály megsértéséhez a hivatal hozzájárult! Nincs ennek a városnak felelős vezetője, aki felemelné szavát Miskolc értékeinek védelmében? Vagy nagyon is tudott mindenki erről, csak valami másról szól ez az alku? Ki vállalja a felelősséget a Herman Ottó és Vásárhelyi István sírjára potyára elköltött mintegy kétmillió forintért?
Azért, hogy ilyen soha ne fordulhasson elő, kérünk mindenkit, aki szereti Miskolcot, tiszteli Herman Ottó és Vásárhelyi István munkásságát, szeretete jeléül jöjjön el november 10-én, vasárnap délelőtt 10 órára a felső-hámori temetőbe, hogy együtt adjunk hangot felháborodásunknak, s együtt tisztelegjünk a két megsértett tudós emléke előtt.
– Dr. Simon Gábor, országgyűlési és önkormányzati képviselő, Fedor Vilmos önkormányzati képviselő –