Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető

szerint hat és félmillió embert érint a pénzügyi rezsicsökkentés azon lépése, amellyel a havi első két készpénzfelvételt ingyenessé tennék.

 

Rogán Antal hétfőn este a parlamentben, a törvényjavaslat expozéjában azt mondta, meggyőződése, hogy az elmúlt hónapokban a bankok nagyobb mértékben emelték a költségeket, mint azt az adótartalom indokolta volna, és volt, hogy a fizetés felvételekor 1500-2000 forintot is ki kellett fizetni. Ez a lépés a frakcióvezető szerint kiszámíthatatlanná tette a banki költségeket az ügyfeleknek.

Kifejtette, hogy a törvénnyel a meglévő számlaszerződésekbe avatkoznak be: minden természetes személy egy számlájánál lesz lehetőség a havi első két ingyenes készpénzfelvételre, összesen 150 ezer forintig. Elmondása szerint azért ebben az összegben állapították meg a felső határt, mert az alacsonyabb keresetűeket akarják segíteni.
A képviselő szerint a hatvan napos átállási időszak elég lesz a bankoknak és reális a 2014 februári bevezetés. A javaslat szerint a bankoknak egy közös adatbázist kell létrehozniuk arról, hogy az ügyfelek mely számlájukhoz kérték az ingyenes készpénzfelvételt. Ha ezzel az ügyfelek visszaélnek, akkor az az adatbázisból kiderül és utólag megfizettetik velük a felvételi díjakat.
Rogán Antal hangsúlyozta: fogyasztói alapjogról van szó, amelyet az unió több más országában széles körben biztosítanak. Az alapjog lényege, hogy legalább a fizetés átlagjövedelem alatti részéhez ingyen juthassanak hozzá az emberek.