A magyarok átlagosan

89 ezer forintot fordítottak ebben az évben egészségmegőrző termékek vásárlására, de a lakosságnak csak a 38%-a tesz aktívan azért, hogy egészséges maradjon. A megelőzést szolgáló szűrővizsgálatokon csak az emberek 37%-a vesz részt – derül ki a Cofidis Hitel Monitor harmadik negyedéves kutatásából.

 

 A Magyarországon 2005 óta jelen lévő Cofidis negyedévente teszi közzé az ún. Cofidis Hitel Monitort, amely – 500 fő megkérdezésével – a társadalom fogyasztási szokásait és hitelezési attitűdjét vizsgálja. A most közzétett felmérésben azt vizsgálták, hogy mennyit költött a lakosság az egészségének megőrzésére a 2013-as évben.

Kevesebbet költünk, mint tavaly

A kutatásból kiderült, hogy átlagosan 89 ezer forintot fordít a 18-69 éves hazai lakosság az egészségének megőrzésével kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra éves szinten összesen. Ez elmarad az előző évben elköltött összegtől, akkor még 100 ezer forint volt az átlagos éves egészségügyi kiadások mértéke.

A 89 ezer forintos összegből nagyságrendileg 53 ezer forintot tesznek ki a gyógyszerek és a gyógyhatású készítmények, 11 ezer forintot a különböző egészség megőrzésére szolgáló eszközök és 25 ezer forintot az egészségügyi szolgáltatások, kezelések. Az idősebbek (50-69 éves korosztály), a felsőfokú végzettségűek, a fővárosiak és az átlag feletti jövedelemmel rendelkezők többet költenek az egészségük megőrzésére.

Fogorvosra és nőgyógyászra költünk

Az elmúlt egy évben a felnőtt lakosság 37%-a vett igénybe valamilyen fizetős egészségügyi szolgáltatást. A legtöbben (22%) a fogászati és a nőgyógyászati (18%) kezelések esetében fordultak magán egészségügyi szolgáltatókhoz. A fogászat és a nőgyógyászat esetén a legmagasabb a magánintézetek részesedése, azok körében, akik fizettek fogászati kezelésért az elmúlt egy évben 80% magánrendelőhöz fordult, míg a nőgyógyászat esetén ez az arány 76%.

Kevesen tesznek meg mindent azért, hogy megőrizzék az egészségüket: A lakosság alig kétötöde (38%) vallja azt magáról, hogy aktívan tesz azért, hogy egészséges maradjon. Mindössze 45% azoknak az aránya, akik törekednek arra, hogy egészséges ételeket fogyasszanak, 37% jár el rendszeresen szűrővizsgálatokra, és csupán 19% sportol rendszeresen.

Az emberek alapvetően elégedetlenek az állami egészségügyi rendszerrel, és a többség, ha tehetné, magán egészségügyi ellátást venne igénybe. A legtöbben (61%) fogászatért lennének hajlandóak fizetni a különböző egészségügyi szolgáltatások közül. Relatíve magas a fizetési hajlandóság még a szemészet (40%) és a nőgyógyászat (39%) esetében is.

A hitelen is elgondolkodunk

A hazai lakosság 29%-a tud arról, hogy bizonyos egészségügyi eszközök vagy szolgáltatások vásárlása esetén lehetőség van részletfizetésre is. A lehetőség motiváló ereje pedig viszonylag magas, az emberek harmadát (32%) ugyanis ösztönözné a részletfizetési lehetőség arra, hogy inkább magánorvosi ellátást válasszon az állami helyett.

Az egészségügyi kezelés finanszírozását és egészségügyi eszköz megvásárlását lehetővé tevő hitel iránt relatíve nagy az érdeklődés: a megkérdezettek 24%-a tartja valószínűnek azt, hogy igényelne ilyen hitelt. A kutatásban résztvevők számára aránylag elfogadott az egészségügyi kezelésre (45%), gyógyászati segédeszközre (40%) hitelt felvenni.

www.tozsdeforum.hu