Ketten sérültek meg egy közlekedési

balesetben az M3-as autópályán a mezőkövesdi lehajtónál szombat délután, a sztrádát Budapest és Miskolc felé egy-egy sávban lezárták – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

 

 

Gaskó Bertalan elmondta: az autópálya 130-as kilométerénél egy személygépkocsi vezetője előzés közben elvesztette uralmát járműve felett és átszakította a szalagkorlátot. A balesetben ketten sérültek meg.