Újabb be nem váltott ígéret:

ősszel sem kezdődik el a fészekrakók kilakoltatása

 

 

A Fidesz sokadik ígéretét sem váltotta be fészekrakó-ügyben: életbe lépett a kilakoltatási moratórium, így már biztos, hogy ősszel sem lesznek kilakoltatva a renitensek. Kérdés, túlélik-e a társasházak az újabb telet csőd nélkül.

Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő szerint ez nemcsak azért kérdés, mert az egyes társasházak már most is tízmilliós nagyságrendű tartozással rendelkeznek, hanem ezért is, mert télen sokan beköltöznek Lyukóból, illetve vidéki településekről „melegedni” az Avason vagy Diósgyőrben „fészkelő” rokonokhoz, tovább szaporítva a társasházak gondjait. Az erről tartott sajtótájékoztatón a politikus felidézte: év elején Kriza Ákos polgármester azt ígérte, áprilisban elkezdődnek a kilakoltatások, az időpontot azonban később nyár végére, majd őszre módosította. A megannyi hitegetés mellett a Fidesz még júniusban leszavazta a Jobbik azon javaslatát, hogy a képviselők megismerhessék a kilakoltatások ütemtervét. Ezután a párt blöffnek nevezte az őszre beharangozott akciót.

Sajnos ismét igazunk lett, jegyezte meg a képviselő hozzátéve, a kilakoltatási moratórium miatt tavaszig már biztosan változatlan marad a helyzet, ugyanakkor a télre sem maradnak a miskolciak ígéret nélkül: Kriza Ákos ugyanis egy rádióműsorban bejelentette, jövő nyárra szeretné rendezni a kérdést.

Ez Jakab szerint vagy azt jelenti, hogy Kriza a kampányban akar majd egy két renitenst kiköltöztetni „mutatóba”, vagy ismét csak blöfföl, s a probléma megoldását a jobbikos városvezetésre hagyja.