Gergő VargaA miskolci lakájmédia: földig

lógott a nyelvük ahogy loholtak Kriza nyomában.

 

 

A mai nap ismét politikai show műsor jeleneit lehetett látni az Avason. Kriza Ákos(Fidesz) és barátai „elkezdték a munkát”, egy állítólagos „fészekrakós” lakás felújítását. Mikor megtudtam, hogy a polgármester vendégségbe jön a választókerületbe, uccu neki buszra pattantam, hogy fogadni tudjam a „kedves vezetőt” hátha sikerül neki itt a terepen megnézni és megérteni a lakótelepeken lakók problémáit. Picivel Sebestyén László (Fidesz országgyűlési képviselő/jelölt) után érkezem meg, akit a Miskolci Rendészeti Kft Dacia terepjárója vezetett fel. Míg a diósgyőri képviselő úr az ernyőjét kereste a csomagtartóban addig, két ember a terepjáróból kivett két dobozt, és elszaladt a Szilvás utcai 11 irányában. A képviselővel köszöntünk egymásnak, beszélgettünk pár percet, megkínált egy cigarettával. Megkérdeztem a Fideszes képviselőt, saját trafikból szívja-e? Nem tetszett neki a kérdésem. Na, de mindegy is ne trafikozzunk, inkább folytatom. Szóval Laci finoman megtévesztett, nem csak engem, hanem az Észak Magyarország újságíróját is, hogy a 9 szám alá menjünk, mert ott lesz a nagy esemény. Egy kicsit várunk ott majd láttuk, hogy a polgármester a 11 szám felé szalad a szakadó esőben. Mi is utána mentünk. A lépcsőházban értük utol, nagyon nem tetszett neki, hogy ott vagyok mint a terület megválasztott képviselője. Kínosat érezte magát, zavarában, a kezében tartott kezeslábasok közül egyet hozzám vágott, és arrogánsan mondta – „akkor legalább te is dolgozz”. Mondjuk pont, ezért jöttem, nekem nem büdös a munka! Három éve itt dolgozom az Avasi Lakótelepért. Gyorsan felszaladtunk a negyedik emeletre, ahol már a lakájmédia várt bennünket. A folyosón várakoztunk még körülbelül tizenöt percet, ameddig bemehetünk a lakásba. Mint kiderült, csótányirtás volt, arra kellett várni. Nehogy már a „kedves vezető” egy olyan lakásba menjen be, ahol bogarak vannak. Mi lenne vele, ha itt kellene élnie. Mint annak a több száz lakómnak, akik ezzel küzdenek nap, mint nap. Kíváncsi lennék ezek után egy olyan lakásba bemenne-e, ahol poloska van?! Mikor a legutóbbi közgyűlésen szóltam a patkányok és a bogarak elszaporodása miatt csak nevetett és kioktatott, „Ön szerint az a dolga a képviselő testületnek, hogy ilyenekkel foglalkozzunk” Mivel az volt a javaslatom, hogy egy koncepció kidolgozása szükséges ahhoz, hogy ezeket a problémákat megoldjuk, és forrást találjunk a poloskairtásra, mert irtó drága, a válaszom, hogy ilyenekkel is foglakoznunk kell! A közösségeknek segítség kell, mert ezt nem tudják önerőből megoldani. Na, de vissza a lakásba. Miután mindenki szépen felvette a vadonatúj jelmezét, többek közt én is, neki láttunk a nagy munkának a kamerák kereszttüzében. Mivel soha nem volt még olyan alkalom, hogy a „kedves vezetővel” és barátaival kötetlenül SZMSZ és némító gombok nélkül tudtam volna egy adott ügyről beszélni, úgy gondoltam itt az alkalom, hát akkor kérdezek. A munka is jobban halad, ha közben van közös téma. Feltettem egy-két kérdést a polgink de nem akart rá válaszolni. Először megkérdezte cinikusan, melyik médiától is vagyok. Erre mondtam neki, nálunk itt Miskolcon úgy szokás, hogy ha kalákában végzünk egy munkát, akkor beszélgetni szoktunk és itt ez a remek alkalom, használjuk ki. Megkérdeztem, hogy akkor pontosan mennyiért is vettük ezt az ingatlant? Mármint a követelést. Számokat nem mondhatok, mert zárt ülésen volt minden tárgyalva és üzleti titok. De ezt ő is tudja, és a következő választ adta. Miért nem olvasta el az előterjesztést. Úgy fest a „kedves vezető” csak ugyanazokat a paneleket tudja ismételgetni. Sebestyén eközben többször rám szólt „a kezed járjon, ne a szád” Nagyon nem volt ínyükre a kérdezősködés. Azt is nehezen tudom megérteni, hogy a közgyűlések alatt nem lehet kérdezni mindenben, titkolóznak, de ha oda megyek, hogy itt vagyok csináljuk együtt, ahogy a „kedves vezető” ezt többször már megjegyezte (most sem hívtak, mint semmilyen más feladatnál sem szoktak) az sem jó nekik ha ott vagyunk és arrogánsan próbálnak elcsitítani. Ami még furcsa volt a felújítás körül, hogy ez nem egy olyan lakás volt, aminek igazán problémás lakói lehettek. Igaz kicsit lelakott, de nem olyan volt, mint amikben jártam korábban. Nem volt büdös, a tapéta viszonylag fehér volt, nem csöpögött belőle a nikotin, a csapok, a kád és egyéb olyan részei a lakásnak, ami könnyen értékesíthető, megvoltak. Szét is néztem tüzetesebben, milyen szemét is maradt itt a padlón. Dióhéj, falevél egy Borsodi sörösüveg a kisszobában a padlón, nem messze mellette egy boros üveg, a másik szobában egy ivójoghurtos flakon, a tűzhelyen sárga és barna folt. No ezzel első blikkre semmi gond, lehet ilyen, de azt azért nagyon nehezen tudom elhinni, hogy pinot noir rosse-t ittak volna az itt lakók. A tűzhelyen a sárga barna folt még folyós volt és minden szobában ugyanaz a szemét volt látható. Száz szónak egy a vége ez nem volt több a Kriza-Csöbör páros részéről, mint egy megrendezett politikai show. A „kedves vezető” elmondta, csak a követeléseket vásárolták meg, az adósságokat nem vállalták át, a kilakoltatási moratórium miatt majd talán tavasszal fog folytatódni az ügy. A közös költség és a bogarak nem az ő dolga, adósságot nem vesz át a város! Ezzel az a baj, hogy a bank jól járt, igazán jól zárja az évet, a lakók meg szépen majd fizethetik a fennmaradt tartozást. Szánalmas politikai cirkusz az, amit most tesznek a lakótelepen élőkkel. Alsózsolcán és a Közdombon biztos jobb az élet, és mint a katasztrófa turisták, parádéznak itt az Avason! Az AVAS NEM POLITIKAI JÁTSZÓTÉRT! Megoldások kellenek! A Demokratikus Koalíciónak van! Már 2012. májusában be lett nyújtva az Országgyűlésnek! Csak a 2/3 nem foglakozik vele, tesznek a kisemberre!
Javaslatunkat itt lehet megtekinteni:

http://www.parlament.hu/irom39/06994/06994.pdf