Egy ilyen sikeres munka után rúgták ki Czinknét. Vajh miért?

Itt olvasható a Miskolc Holding közleménye.

 

 

Selyemréti Strandfürdő: sikeres szezon
Több mind négyszer annyian választották július 7-től, az új fürdőrész próbaüzemétől a szezon végéig a Selyemréti Strandfürdőt, mint az előző év azonos időszakában. Mint Beke Tibor, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője elmondta, az idei szezonban jelentősen nőtt a látogatók száma, annak ellenére, hogy a bővítési munkák utolsó egy hónapjára, júniusban be kellett zárni az addig működő 50 méteres úszómedencét. A megnyitót követően július 7-től folyamatosan indítottak minden új szolgáltatást és élményelemet. Augusztus 8-tól már teljes üzemben, szezonális jegyárakkal várták a vendégeket, akiknek a száma július 7-től a szezon végéig elérte a 89 ezret, az összes vendégszám pedig – január elsejétől szezonzárásig – jócskán meghaladta a százezret, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 20-25 ezres látogatószámmal.
– A miskolciak körében hamar népszerű lett a megújult Selyemréti Strandfürdő, és vendégeink, törzsvendégeink is elégedettek szolgáltatásainkkal. Nagy örömünkre idén sok külföldi látogatónk volt, leginkább lengyelek és szlovákok. Népszerű volt az éjszakai fürdőzés is, ez reményeink szerint jövőre folytatódik. A kibővült szauna parkban nyáron még volt szabad kapacitás, de a téli időszakban valószínűleg még többen keresik majd fel a szaunákat a Selyemréten– mondta Beke Tibor.