Az Edelényi Rendőrkapitányság

ismeretlen tettesekkel szemben rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, mert Lakon 2013. október 13-án délben három személy egy idős asszony nyári konyhájánál megjelent és veréssel fenyegetve, a sértettől pénzt követelt. A rablók ezt követően a néni kezéből annak pénztárcáját kikapták, majd a helyszínről elmenekültek.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentést követően az Edelényi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja kiváló hely- és személyismerete révén, a beszerzett adatok alapján egy órán belül azonosította, elfogta és a rendőrkapitányságra előállította az ügy későbbi gyanúsítottjait.
Az Edelényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a beismerő vallomást tett három helyi 14 éves fiatalkorú fiút őrizetbe vette és az illetékes ügyészségen előterjesztést tesz előzetes letartóztatásuk indítványozása iránt.