Kutatóegyetemi címre hajt a Miskolci Egyetem új rektora

A Miskolci Egyetem új vezetőségének célja, hogy a campus 2020-ban Magyarország hét legkeresettebb felsőoktatási intézményeinek egyike,

nemzetközi szinten ismert és elismert, továbbá a kutatóegyetemi cím birtokosa legyen – jelentette ki Torma András, az egyetem rektora szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatkoztak az új vezetők.

 

 

Rektori pályázatában az egyetem vezetésére vonatkozó elképzeléseit a motiváció, a helyzetértékelés, valamint a vezetői program hármasságában írta le – ismertette Torma András

Véleménye szerint folytatni kell azt a munkát, amelyet az előző vezetők megkezdtek, és jól végeztek, lehetőleg úgy, hogy az egyetem munkatársai és diákjai a vezetésbeli változást csak a szükséges mértékben vegyék észre.

A Miskolci Egyetem jól alkalmazkodott az elmúlt évtizedek gyors változásaihoz , de az utóbbi évben a bevételek jelentős mértékű központosítása „vakvágányra vezette” a karokat; „a kiút az érdekeltség megteremtése a döntések és a források decentralizálásával” – mondta. Hangsúlyozta azt is, hogy lényegesen javítani kell az egyetem arculatát.

Torma András rektor mellett bemutatkozott Horváth Zita általános, Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi és Óváriné Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes, valamint Szakály Dezső főtitkár is.