Serfőző LászlóRendkívül fegyelmezett, egyben

 megható kegyeleti megemlékezést tartott a budapesti székhelyű Gój Motoros Egyesület – Olaszliszkán.

 

Október 13-án délben cirka száz motoros érkezett a Tokaj-hegyaljai településre. A fővárosi egyesülethez nem csak a pátriából, de Felvidékről is csatlakoztak a kétkerekű túragépek azon tulajdonosai, akik lerótták tiszteletüket a 2006. október 15-én, brutális körülmények között meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanár emlékműve előtt. A tragédia, az olaszliszkai lincselés országos felháborodást okozott, a történtek szinte mindenki előtt ismertek, kár lenne felszakítani a gyógyulófélben lévő sebeket.

A Gój Motoros Egyesület megfogadta – mindaddig, amíg a kisebbséghez tartozó elkövetők vezetői nem tesznek annak érdekében, hogy az erőszakos bűncselekmények száma csökkenjen, elzarándokolnak Olaszliszkára és hangot adnak törekvéseiknek.

– Külön köszönetemet és tiszteletemet fejezem ki Kerekes Attilának, a község polgármesterének azért, hogy a tavalyi évben emléknappá nyilvánította a tragédia időpontját – mondta beszédében Mészáros Imre az egyesület elnöke majd az országban történt, olaszliszkaihoz hasonló esetek kapcsán kitért a törvénykezés szigorának egyesülete által is hangoztatott hiányosságaira. – Mi egy békés országban szeretnénk élni – folytatta az elnök – itt is kérem a roma vezetőket, hogy tegyenek ennek érdekében! Talán el kellene indítani egy mozgalmat azért, hogy állítsák vissza a kézzel fogható vajdarendszert, mert ha visszaemlékezünk, amíg voltak közvetlen vezetői a cigányságnak, egyfajta rend uralkodott, a vajda sok problémának volt a megoldó személye.

Kerekes Attila megjegyezte, örömmel csatlakozott kétkerekűjével a Gój Motoros Egyesület megmozdulásához. – Szögi Lajos tanár urat soha nem felejtjük, és itt mondom el, megüzentem a brutális tett elkövetőinek, jót tennének mindenkinek, ha kiszabadulásuk után nem térnének vissza Olaszliszkára – fogalmazott Kerekes Attila.

A beszédek után a motorosok feltűzték a nemzeti színű kegyeleti szalagot Szögi Lajos emlékművére, majd a megjelentek főbiccentéssel, mécsesek elhelyezésével, végül a motorok feltúráztatásával fejezték ki tiszteletüket az elhunyt tanár úr emléke előtt.